Lendületben a Stars

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2008.09.14. 01:09
Címkék
Eleinte jól játszott a Ferencváros, ám a végén mégis sima hazai győzelem lett a vége. A Dunaújváros ellen parádézó Szappanos Dávid ezúttal is jól teljesített, és győzelemmel ünnepelte születésnapját.

Jóban-osszban veletek, hirdette a Ferencváros-szurkolók egy csoportja, és bizony az utóbbi időben inkább utóbbi jutott ki a csapatnak. A felkészülés sem úgy sikerült, ahogy Pindák László előzetesen tervezte. Az együttesnek négy-öt edzőmérkőzése is elmaradt, és a maradék kettőn sem brillírozott a gárda. Előbb a nagy rivális Újpesttől kapott ki 7–0-ra, majd a Brasov verte meg 6–3-ra.

„Tény, hogy kis lemaradásunk van, és nem mi vagyunk az esélyesek, az ellenfélnél több válogatott játékos szerepel, és profi légkör uralkodik, ami rólunk sajnos egyelőre nem mondható el. Bízom viszont abban, hogy a Fradi-szívvel ezt valamennyire kompenzálni tudjuk” – nyilatkozta Pindák László a találkozó előtt, és mondandója sok mindent elárult. A DAB ellen győzelemmel bemutatkozó Starsból szlovákiai elfoglaltsága miatt ezúttal két alapember, Kangyal Balázs és Majoross Gergely is hiányzott. A találkozó pikantériáját az adta, hogy a Stars és a Fradi közti együttműködés megszűnése óta korántsem felhőtlen a viszony a két klub között. Ennek megfelelően paprikás hangulatban kezdődött az összecsapás, ennek ékes bizonyítéka volt az első harmadban megítélt két büntető is. Amíg azonban Gergely Csaba elhibázta a lehetőséget, a másik oldalon Kiss Gábor élt vele, kétgólosra növelve ezzel a Dmitrij Szafonov megszerezte előnyt.

A Fradi kifejezetten lelkesen hokizott a mérkőzés ezen szakaszában, csupán a sok eladott korong miatt bosszankodhattak a drukkerek. A születésnapját ünneplő, volt ferencvárosi Szappanos gólja is rontott az összképen. A középső harmad elején aztán rögtön egyenlítettek a hazaiak, majd a játékrész végén beszorultak a zöld-fehérek, és a vendéglátók további kettőt pakoltak be az addig jól teljesítő Sájevics András ketrecébe. A végén Holéczy Roger duplája végleg eldöntötte a találkozót, és még az is belefért, hogy a Stars néhol cifrázza a játékot.

Üröm az örömben, hogy a végén a vendéglátók játékosa, Lencsés Tamás orrtörést szenvedett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik