Úgy tűnik, a pénz hatalma csak akkor érvényesül, ha valamelyik magyar csapat az országhatárt átlépve külföldi együttessel méri össze magát. Magyarázza a bizonyítványt nem egy edző, sportvezető, eurómilliók mögé bújva menti az egyébként menthetetlent – a tényt, hogy a nemzetközi kupákban súlytalanok vagyunk.
Más a helyzet a honi bajnokságban, pedig nálunk is vannak kicsik és nagyok. Nem egy klub ugyanis a lét-nemlét határán tengődik évi százmilliós költségvetéssel. Mások meg több mint ötszázmillióból gazdálkodhatnak, sőt akad olyan honi klub, amelynél a költségvetés még az egymilliárd forintot is meghaladja. Noha hosszú távon érvényesül a gazdagság, egy-egy meccsen a kicsik gyakorta megtréfálják a nagyokat. Így volt ez vasárnap Kecskeméten is, hiszen az élvonal újoncánál sem járnak derékig a húszezresekben. Jó, ha száz-százötven millió forint jut a futballra, szemben a rendezett anyagi körülmények között működő ETOval. Mégis a kicsik, azaz Tomiszlav Szivics tanítványai futballoztak jobban, lelkesebben és veszélyesebben, nem pedig a sztárocskákkal teletűzdelt, tehetős vendégek.
Már a 13. percben megszerezhette volna a vezetést a szervezetten futballozó KTE, s noha az ETO-nak is voltak időnként felvillanásai, az történt a pályán, amit a hazaiak akartak. Sőt megesett, hogy Yannick és Litsingi úgy megkeverte az ETO védelmét, hogy Kovács II Zoltánék azt sem tudták, merre szaladjanak. A folytatásban sem változott a helyzet, mert bár fogyott az erő a kecskeméti oldalon, a lelkesedés, no meg a rendkívül szimpatikus és lelkes közönség űztehajtotta a hazaiakat. Állandó nyomás alatt tartották Csordás Csabáék a győri kaput, mígnem Yannick révén a vezetést is megszerezte a KTE. Hiába kapcsolt rá az ETO, már nem tudott fordítani, s lám, bebizonyosodott: hiába az alacsony költségvetés, a lelkesedés, a szervezettség, a felkészültség pótolhatja az anyagi különbséget.
Igaz, egyelőre csak a hazai mezőnyben.