Segítő kéz

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.07.26. 05:02
Őrült hír volt: a kanadai jégkorongszövetség elfogadta a magyar invitálását, és – igaz, „csupán” a C-csapatával – eljött hazánkba meccset játszani.

A pazar vendéglátás, a felejthetetlen hangulatú parti (hátborzongató visszaemlékezni: a juharleveles különítménynek minden erejét, tudását mozgósítva sikerült csak 5–4-re nyernie) magával hozta a folytatást: Kanada ezt követően a nagycsapatával érkezett, de a Kovács Zoltán főtitkár vezette stáb becserkészte már a svédeket, a szlovákokat, a következő idényben pedig a jó hírvivőknek is hála, a finnek érkeznek.

Beindult az üzlet. Őrült hír: a spanyol férfi kosárlabda-válogatott hétfő estére Zaragozába várja a magyar együttest. A világbajnok a horvátok lemondása után döntött úgy, hogy az olimpia előtt szívesen megmérkőzne a mieinkkel. Akiknek ráadásul minden költségét fizeti. Kell ennél több?

Végre be lehet indítani az üzletet, a lesajnált magyar férfi kosárlabda elindulhat a hokisok végigjárta úton. A meghívás talán legfontosabb része ugyanis, hogy a gyors beugrásért cserébe jövőre a spanyolok jönnének egy hazai tornára.

Beléphetünk a sportág vérkeringésébe, kapcsolatokra tehetünk szert, alkalomadtán klubcsapataink is rájönnek, lehet, hogy költséges kilépni a nemzetközi porondra, hosszú távon azonban egyértelműen kifizetődő. A spanyolok segítő keze váratlan, de ebbe érdemes belekapaszkodni!

S minekután az Európa-bajnoki selejtezők kapcsán jönnek majd az olaszok és a szerbek is, minden adva van ahhoz, hogy megkezdjük a felzárkózást – legelébb marketingszakmai alapon. Ki tudja, ami sikerült a jégen (jövőre is lesz Kanada–Magyarország – már az A-csoportos világbajnokságon!), tudatosan felépített munkával idővel beérhet a parketten is. Persze ehhez nem árt hangsúlyozni, a pályán kívül is észnél kell lenni. És nem így…

Mert miközben a világbajnok spanyol szövetség a csütörtök esti megállapodás óta minden fórumon büszkén hirdeti, hogy megmérkőzik a magyar válogatottal, addig idehaza a csinnadratta helyett csend honol, a honi szövetség még mínuszos hírben sem emlékezik meg honlapján a mérkőzésről, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna a palánk alatt várható Báder Márton–Pau Gasol csata.

Hát nem őrület…?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik