Tévez megmentette az MU-t

CS.P. CS.P.CS.P. CS.P.
Vágólapra másolva!
2008.02.20. 23:16
Címkék

A lyoni mérkőzés egyik fontos kérdése már a kezdőcsapatok kihirdetésénél eldőlt: Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere – a számításoknak megfelelően – az első perctől bevetette Ryan Giggset, aki így szerdán századik Bajnokok Ligája-mérkőzését ünnepelhette. A skót szakvezető a centenárium alkalmából a találkozó előtt újságíróknak hosszasan méltatta a walesi szélsőt, kiemelve példaértékű alázatát, kitartását, és a csapat ikonjának nevezte.

S a játékos a Lyon ellen nyújtott teljesítményével nem is cáfolt rá a dicsérő jelzőkre, már az első félidőben együttese egyik kulcsembere volt, és többször is ragyogó labdával hozta helyzetbe társait – az már nem az ő bűne, hogy a befejezésbe rendre hiba csúszott. A manchesteriek enyhe fölénye sokáig nem vezetett eredményre, a nézőknek gólok helyett meg kellett elégedniük a szórakoztató futball nyújtotta élvezettel.

Az 54. percben aztán megtört a jég, a változásnak azonban a vendég angolok a legkevésbé sem örültek: a lyoniak 20 esztendős szupertehetsége, Karim Benzema látványos góllal szerezte meg a vezetést a franciáknak. És a gól a győzelmet jelentette volna a Lyon számára, ha nem jön Carlos Tévez, aki a 87. percben egyenlített, és ezzel roppant kedvező helyzetbe hozta a Manchestert a két hét múlva rendezendő reváns előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik