A semminek is örültek

A különböző okokból miatt hi ányzó Ronaldinho, Lionel Messi és Samuel Eto’o nélkül, a körülményekhez képest teljes fegyverzetben (Valdés – Zambrotta, Puyol, Milito, Abidal, Márquez, Xavi, Gudjohnsen, Giovani, Iniesta, Henry) vágott neki a címvédő Sevilla elleni kupavisszavágónak a Barcelona. A szezon eddigi eredményeit meg az első meccs 1–1-ét) látva Frank Rijkaard edző nem engedhette meg a lazsálást csapatának, ingatag helyzete, illetve ezzel összefüggésben az eredménysor láttán.

Ehhez képest Chevantón már a 17. másodpercben a szívbajt hozta a Camp Nou közönségére, de amilyen nagy helyzetbe került, olyan gyatrán lőtt. Válaszul Iniesta lőtte körbe a kaput, aztán hosszú időre a két tizenhatos közé „fészkelték be” magukat a felek. A Barcelonán kiütközött az idényre jellemző betegsége, az ötlettelenség, hiszen megint nem volt, aki fazont adott volna a játékának. A Sevillától meg ebben az évadban spanyol földön megszokhattuk a nem éppen szemet gyönyörködtető futballt.

Jesús Navas a második félidő elején megpróbált rácáfolni az előbbi állításra, és remek lövést küldött a jobb alsó sarok felé, de Víctor Valdés odaért a labdára. A folytatásban látottak fényében nem mernénk kijelenteni, hogy ez volt a Sevilla továbbjutási labdája, de azon érdemes volt elmerengeni, hogy mire ment volna a Barca, ha gólt is kell rúgnia… Azt láttuk, hogy mire, ha nincs rajta ilyen kényszer, és elég ölnie a játékot. A támadásoknak nyomuk sem volt, elszórt távoli lövések (hogy ebben miért Giovani és Iniesta járt az élen, miközben Henry és Gudjohnsen is a pályán volt, nem tudni) jelentették a hazaiak veszélyforrását. Bár eredménycentrikus világunkban sok esetben elég a „táblára” hivatkozni, és azon az állt: továbbjutott a Barcelona. Csak a Barcelonától játékot is várna az ember.