Másodszor kapott ki hazai pályán a Pécs

MOLNÁR CSABA, PUCZ PÉTERMOLNÁR CSABA, PUCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.12.14. 00:20
Címkék
A negyedik negyed elején bemutatott 21–6-os rohanással fordította a maga javára a mérkőzést az idegenlégiósai – főleg az amerikai Simona Augustus és a lett Anete Jekabsone-Zogota – által repített orosz sztárcsapat.

Ieva Kublinát felismerhette a pé csi gyűrű. A lett center nemegyszer járt már a Lauber Dezső Sportcsarnokban, többnyire parázs csatákra emlékezhet, akár a Lietuvos Vilnius, akár a Diósgyőr színeiben. Az a fránya gyűrű pedig visszamosolygott az Ebelődöntős kosarasra, hiszen triplája az első moszkvai támadás végén háromszor körbejárt a kosár fölött, végül beszédült. Az oroszok – akiknek az elmúlt három meccsen elszenvedett három vereségük következtében a biztos továbbjutásuk kezdett veszélybe kerülni – az első támadás sikerén nekibuzdulva kissé elhúztak a meccs elején.

De nem tudtak meglépni. Iványi Dalma nem hagyta. Két perc alatt nem csupán csapatát pörgette fel a megfelelő ritmusra, hanem az eredményt is megfordította. Ha nem ő dobta a kosarat, akkor kivételes passzokkal szolgálta ki a társakat, akik pontos befejezésekkel meg is hálálták csapatkapitányuk segítségét. A pécsiek Dalmája egy negyed alatt hatszor kísérletezett különböző távolságból, ötször talált, s kilenc pontig jutva nem kis része volt a MiZo nyolcegységnyi előnyében.

A kisszünet után pedig Fegyverneky Zsófia állt bele magától értetődő természetességgel a dobásokba, s háromszor is hibátlan tempóban emelkedett. A 23 esztendős hátvéd büntetője nyomán nőtt tíz pontra a mieink előnye, ám tovább nem növekedett. A néha pánikban kosarazó ellenfél megtalálta a helyes védekezési szisztémát, a magyarok elkövettek egy-két – tenisznyelven szólva „ki nem kényszerített” – hibát, ráadásul a lett Anete Jekabsone-Zogota a félidő lefújásának pillanatában behullajtott egy hármast, így csupán ugyanekkora magyar vezetést regisztrált az eredményjelző a nagyszünetre.

Amely azonnal el is tűnt az újabb feldobást követően, miután az addig észrevétlen Nuria Martinez bedobott egy hármast. Aztán az is bebizonyosodott, hogy az orosz csapat soknemzetiségű sztárjait sikerült annyira megijeszteni, hogy elővegyék legjobb formájukat. Mert bár az amerikai Kelly Schumacher teljesítményét látva az jutott az ember eszébe, hogy egy WNBA-nagybajnok hogy lehet ennyire ügyetlen – honfitársa, Simona Augustus igazán férfias módon dobálta a pontokat. Hozzá csatlakozott Jekabsone is, aki sorsdöntő pillanatokban szállította a kosarakat.

A pécsiek lelkesedése még egyszer átlendítette a csapatot a holtponton, ám az egy hét alatt lejátszott három rangadó – Valencia, Sopron, Moszkva – felőrölte erejüket, s a jobb játékosállományú vendégek ellen pont az a játékelem mondott csődöt az utolsó negyedben, amely a legjobban szokott menni: a védekezés.

A hajrában még egyszer belátható távolságon belülre került az ellenfél (82–85), ám megint kiderült, keskeny pallón kényszerül egyensúlyozni a pécsi együttes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik