Meg lehet úszni?

KOVÁCS ERIKA, LIPICZKY ÁGNESKOVÁCS ERIKA, LIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2007.11.08. 23:29
Címkék
„Motivált vagyok” – nyilatkozta lapunknak Kovács Ágnes néhány héttel ezelőtt. Gőzerővel készül(t) a decemberi debreceni rövid pályás Európa-bajnokságra, és persze a jövő évi pekingi olimpiára, utolsó nagy versenyére. Világéletében becsületesen megharcolt az eredményekért. Most azonban könnyen lehet, hogy egy adminisztrációs hiba keresztülhúzza a szép búcsúról szőtt álmait.

Kovács Ágnes nem szolgáltatott elegendő mintát egy október végi doppingellenőrzésen – áll a Magyar Antidoppingcsoport Kft. (MACS) csütörtökön kiadott közleményében. Mellbevágó mondat. A közlemény folytatásában az áll, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó 2007. október 30-án versenyen kívüli, előre be nem jelentett doppingellenőrzés során 25 milliliternyi mintát szolgáltatott, amely az előírt minimummennyiséget (75 ml) nem érte el, és doppingellenőrzés céljából nem volt elfogadható. Ezt követően a további mintaszolgáltatást a sportoló – hivatalos elfoglaltságára hivatkozva – megtagadta, és ennek tényét írásban elismerte. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzata értelmében a mintaszolgáltatás megtagadása doppingvétséget megalapozó magatartásnak minősül. Érthetetlen, Kovács Ágnes sportolói pályafutását, emberi magatartását, tartását ismerve pedig egyszerűen felfoghatatlan. „Csütörtök délután egy órakor kaptam meg a MACS hivatalos közleményét – mondta Ruza József, a Magyar Úszószövetség főtitkára. – Első dolgom az volt, hogy soron kívüli doppingvizsgálatot kértem, mégpedig a szövetség költségére. A szabályok értelmében Kovács Ágnes versenyzési engedélyét fel kell függesztenünk, amíg nem tisztázódik minden kétséget kizáróan, hogy nem vétkezett. Mert ebben teljesen biztos vagyok.” Azon a bizonyos október végi napon a doppingellenőrök nem sokkal nyolc óra előtt jelentek meg a Kőbánya SC Kőér utcai uszodájában. Kovács Ágnes aznap rövidebb edzésen vett részt, hiszen kilenc órától hivatalos programja volt egy belvárosi szállodában – Roger Moore-ral találkozott, a színésszel, de még inkább Roger Moore-ral, az UNICEF nagykövetével. Felvetődhet a kérdés: van ennek jelentősége? A történet szempontjából mindenképpen. Az UNICEF ugyanis szeretné, ha Kovács Ágnes is a nagykövete lenne, éppen az aznap hazánkban tartózkodó Moore kérte fel erre a magyar úszót. Aki érthető módon szeretett volna megjelenni ezen a – nem csak számára – fontos találkozón. Sietett. Sajnos túlságosan is. Így történhetett, hogy az ellenőrök által elé tett papírokat aláírta. Azt, amelyiken vállalja, hogy bármikor rendelkezésre áll, amelyiken az szerepel, hogy mikor jelentek meg az ellenőrök, s amelyiken elismeri a sikertelen mintavétel tényét, és sajnos azt is, amelyben elismeri mintavétele megtagadásának tényét. Ruza József főtitkár elmondta, hogy a mintavétel megtagadásáról szóló nyilatkozatra Kovács Ágnes saját kezűleg az alábbiakat írta rá: „Hivatalos ügyben, az edzés vége előtt távoznom kellett. Próbáltam mintát adni, de a mennyiség nem volt elegendő.” Kovács Ágnes sietett, mert tudta: ilyen felkérés nem érkezik mindennap, s pláne nem akárkinek. Tenni, adni, segíteni akar a jövőben is – ahogyan ezt eddig is megtette. UNICEF-nagykövetként erre még inkább lehetősége lenne. Sietett, talán túlságosan is. Ezért fordulhatott elő, hogy olyan papírt is aláírt, amelyet vélhetően nem is akart. Ellentmondásos helyzet. Mint ahogyan az is, hogy a helyszínen tartózkodók egyikének elmondása szerint az ellenőrök sem álltak a helyzet magaslatán, hiszen a nem elegendő mennyiségű minta láttán egyszerűen nem tudták, mitévők legyenek. Kovács Ágnes ekkor felajánlotta, hogy kísérjék el őt hivatalos programjára, ám ők a MACS igazgatójával, Tiszeker Ágnessel folytatott telefonbeszélgetés után közölték, erre nincs szükség. Az úszónő és edzője ugyan többször is rákérdezett, hogy nem lesz-e ebből probléma, ám mindannyiszor azt a megnyugtató választ kapták, hogy nem. Ma már tudjuk, mégis baj lett – nem is kicsi. „Kovács Ágnes csütörtök este hat órakor újabb doppingvizsgálaton jelent meg – folytatta Ruza József. – Az eredményt természetesen azonnal nyilvánosságra hozzuk. A szövetség fegyelmi bizottságának elnöke pénteken összehívja a testületet, ám az ülésre a szabályok értelmében leghamarabb csak kedden kerülhet sor. Szeretnénk, ha a lehető leghamarabb döntés születne az ügyben, hiszen a jövő pénteken kezdődő országos bajnokság egyben válogató is a decemberi debreceni rövid pályás Európabajnokságra, és ott Ági csak akkor indulhat el, ha megszületik a fegyelmi bizottság Ágit tisztázó döntése.

Az idő meglehetősen rövid, alig néhány nap. Kovács Ágnes hónapok óta azért készül teljes erőbedobással, hogy újabb hazai rendezésű kontinensviadalon bizonyítson. Ahogyan tavaly júliusban a Margitszigeten is tette. És ahogyan Debrecenben újra megtenné...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik