Megsérült a kulcsember

MÓCZÁN ZOLTÁNMÓCZÁN ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.10.31. 10:29
Címkék
Keresztszalag-szakadás miatt hónapokra kidőlt a sorból a Pécs újonnan igazolt horvát bedobója, Jelena Ivezic, aki a jekatyerinburgi klub-vb utolsó mérkőzésén sérült meg. A pécsi vezetők egyelőre nem tudják, kivel pótolják a horvát válogatott játékost.

Nem lehet felhőtlen a pécsiek öröme a jekatyerinburgi klubvilágbajnokságon elért ötödik hely miatt. Bár a MiZo Pécs 2010 az első három – tizenhárom, négy-, illetve egypontos – vereség után végül két győzelemmel zárta a helyosztókat, nagy árat kellett fizetnie a sikerért: Jelena Ivezic bal térdének elülső keresztszalagja ugyanis a legfrissebb diagnózis szerint elszakadt.

A horvát bedobó az ausztrál bajnok Canberra Capitals elleni (egyébként fölényesen megnyert) mérkőzésen a második félidőben rosszul rugaszkodott el, és már akkor érezni lehetett, hogy nagy a baj. Az Oroszországból visszatérő játékos első útja dr. Knoll Zsolt specialistához vezetett, aki az első vizsgálat alapján keresztszalag-szakadást diagnosztizált. Ezt az MRI-vizsgálat is megerősítette, ami azt jelenti, hogy hosszú hónapokra kidől a szeptemberi Európa-bajnokságon a horvát válogatottban is pályára lépő 23 éves kosaras. Azt egyelőre nem lehet megmondani, mikor térhet vissza a pályára, hiszen van olyan játékos, aki nyolc hónapig küszködött ezzel a sérüléssel, míg az expécsi Ujvári Eszter például már három és fél hónap után edzhetett.

„Erre a szezonra gyakorlatilag elvesztettük Ivezicet – mondta Rátgéber László, a MiZo Pécs 2010 vezetőedzője. – Most azt kell megvizsgálnunk, hogy kivel lehet őt pótolni. Azt tudni kell, hogy ilyenkor a játékospiac már elég üres, így ennyi pénzért ilyen képességű kosarast találni szinte lehetetlen feladat. Az biztos, hogy ha a klub hagyományaihoz híven szeretnénk szerepelni, akkor mindent el kell követnünk, minden kapcsolatunkat fel kell használnunk, hogy megoldjuk ezt a helyzetet.”

Jelena Ivezic az ősszel egy évre igazolt a pécsiekhez, előtte fél évet Törökországban, majd egy esztendőt a spanyol első osztályban játszott, ahol 25 mérkőzésen átlagban 9.5 pontot és 3.1 lepattanót szerzett.

„Még nem tudok semmi konkrétumot mondani – tárta szét a kezét tanácstalanul Rózsa Gábor, a MiZo Pécs 2010 ügyvezetője. – Váratlanul ért minket a hír, s fel kell vennünk a kapcsolatot a játékos ügynökével is. Az biztos, hogy az orvosi ellátásban és a rehabilitációban a klub minden segítséget megad. Ivezic még konzultál horvát orvosokkal is, ezután dönti el, hol műtteti meg magát. Ezt követi majd a pénzügyek lezárása a játékossal, és igazából csak ekkor lehet a további lépéseken gondolkodni.”

A pécsiek egyik kulcsjátékosukat vesztették el, pedig a tavalyi bajnoki ezüstérmesre nehéz feladatok várnak. A klub ugyanis a bajnokság mellett az Euroligában is érdekelt, és mindkét fronton szeretne minél jobb teljesítményt nyújtani.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik