Hét perc alatt eldőlt

A mérkőzésről tudósított: KECSKÉS ISTVÁN, KIRIPOLSZKY TAMÁSA mérkőzésről tudósított: KECSKÉS ISTVÁN, KIRIPOLSZKY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.09.30. 00:32
Címkék
Hét perc alatt kétgólos előnybe került a Debrecen, ezzel el is döntötte a Tatabánya elleni mérkőzést. A vendégek csak elvétve tudtak helyzetbe kerülni, a különbség teljesen reális.

Nem könnyű tatabányai fut ballistának lenni mostanában. Nem elég, hogy a városi önkormányzat a héten nemet mondott a stadionvilágítás megépítésének támogatására – de kétségünk ne legyen afelől, hogy a testület a futballt söpörte le az asztalról. Ráadásul a tatabányai labdarúgóknak szombaton Debrecenben kellett bizonyítaniuk, hogy van jövőjük.

Merész vállalkozás volt.

A futballban persze vannak csodák, Debrecenben nagyot kellett volna varázsolnia a Tatabányának, ám a hetedik percben már 2–0 volt az eredmény, vagyis úgy tűnt, hogy a Lokinak maradt nyolcvanhárom perce arra, hogy szórakoztassa a közönségét, mert ez a meccs bizony már az elején eldőlt.

A DVSC tartotta is a labdát és olykor még helyzetbe is került, de hét perc parádé után nem nagyon csipkedte magát a hazai gárda, amelynek komoly esélye lett volna arra, hogy javítson a gólkülönbségén. A tatabányai védők is öszszekapták magukat némileg – előbb kellett volna –‚ és megakadályozták, hogy a hazai középpályások közéjük passzolják a labdát. A kétgólos vezetés után inkább kritika érhette a piros-fehér támadókat, nem nagyon pörögtek. Pedig – ezt éppen a harmadik gól előtti szituációval bizonyították – kis túlzással a hazaiak akkor kerültek helyzetbe, amikor akartak.

Az első félidőről mindent elmond, hogy a Tatabánya nemhogy nem találta el a kaput, de Balogh János felé sem lőtték a labdát a vendégek támadói.

A második félidő ugyanúgy kezdődött, mint az első, vagyis mindjárt az elején gólt szerzett a Debrecen. Pörgött is a Loki, jöttek is a helyzetek egymás után, úgy tűnt, élvezi a játékot a hazai együttes. Az első védelmi megingást kihasználta a Tatabánya, és ezzel százszázalékossá tette, ám ez önmagában kevés volt.

Lendületben maradt a DVSC, a hazai támadók gyakorlatilag kedvükre alakíthatták ki a helyzeteiket. Miroslav Beránek ezzel sem lehetett elégedett, hiszen továbbra is a támadósort frissítette, pályára küldve Ibrahima Sidibét, aki aztán sok helyzetet elhibázott…

A második félidőben a Tatabánya nem játszott annyira alárendelt szerepet, mint az elsőben, de nem tudta megnehezíteni a bajnokcsapat dolgát. A bajnoki címvédő Debrecen pedig annyit adott ki magából, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy magabiztosan, könnyedén legyőzze a kiesés felé sodródó ellenfelét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik