Jó játék, bravúros siker

PIETSCH TIBOR, ZOMBORI ANDRÁSPIETSCH TIBOR, ZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.09.12. 23:53
Címkék
Hatalmas fegyvertényt hajtott végre a Róth Antal által irányított U21-es válogatott: a magyar fiatalok 2–1-re legyőzték a csoport favoritjának számító, az európai korosztályos ranglistán hetedik helyen álló Szerbia együttesét.

A vendégek önbizalommal telve érkeztek a budapesti találkozóra, annak köszönhetően, hogy szombaton hazai környezetben 3–1-re felülmúlták az általuk Magyarországnál veszélyesebbnek tartott Fehéroroszországot. A bemelegítést lazán, mosolyogva végezték a szerb labdarúgók, és az első játékrész első felében az ő akaratuk érvényesült a pályán. Mezőnyfölényük nem mutatkozott meg helyzetekben – csak egy kapufát rúgtak –, azonban tagadhatatlan, hogy akaratukat rá tudták erőltetni a magyar csapatra. Aztán a vendégek kapusa, Bojan Saranov és bal oldali védője, Nenad Tomovics nem értette meg egymást, s egy furcsa öngóllal előnyhöz jutott a magyar csapat – ezután pedig megváltozott a játék képe. Ebben az időszakban már remek hazai támadásokat is láthattak a nézők, Hrepka Ádám parádés góllal megduplázta az előnyt, és ekkor sejteni lehetett, sikerülhet a bravúr.

A második félidő már nem indult ilyen jól, Demjén Gábor labdát vesztett a térfél közepén, és mivel a szerbek góllal fejezték be a támadást, iszonyúan nehéz folytatás várt a magyar együttesre. A szerb fiatalok újra mezőnyfölényt harcoltak ki, jobbára a magyar térfélre korlátozódott a játék, és meg kell vallani, volt alkalom, amikor a szerencsére is szükség volt, hogy az előny ne olvadjon el. Az is igaz persze, hogy rögtön a szerb szépítés után Hrepka Ádám újra gólt szerezhetett volna, sőt a csereként pályára lépő Szakály Péter előtt is adódott lehetőség. Ezekből a próbálkozásokból ugyan nem lett gól, azonban a magyar fiatalok megőrizték előnyüket, és hatalmas bravúrral felülmúlták a szerbeket.

A mieink ezzel négy találkozót követően kilenc ponttal állnak, azaz kedvező helyzetet teremtettek maguknak arra, hogy a csoport első vagy második helyén végezzenek. A tíz csoportelsőt és a négy legjobb másodikat a sorozat végén hét párba sorsolják, és a hét győztes csatlakozhat majd a rendező Svédországhoz az Eb-fináléban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik