Kilenc éremesély Pekingben

RODICS DÁNIEL jelenti DuisburgbólRODICS DÁNIEL jelenti Duisburgból
Vágólapra másolva!
2007.08.13. 23:26
Címkék
A szegedi és a Gainesville-i viadal után fennállása harmadik legsikeresebb világbajnokságán van túl a magyar kajakkenu válogatott, amely Duisburgban kilenc arany-, három ezüst- és hat bronzérmet nyert (ebből három aranyat, két ezüstöt és két bronzot olimpiai számban), valamint 14 ötkarikás kvótát gyűjtött (7 férfi-, 4 női kajak, 3 kenu).

Magyar szereplés az olimpiai számokbanMagyar szereplés az olimpiai számokban

K–1, 1000 méter, férfiak

(Benkő Zoltán, 6. hely)

Évek óta a nemzetközi élmezőnybe tartozik, de dobogóra kerülni most sem volt esélye. Ha ő indulna Pekingben, valószínűleg nem lenne éremesélyes.

K–2, 1000 méter, férfiak

(Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, 3. hely)

A páros ebben a számban világbajnoki címvédő volt, illetve jelenleg is Európa-bajnok, meglepő, hogy ezúttal nem tudott nyerni. Ha ez a kettős szerepelne az olimpián, éremesélyes lenne.

K–4, 1000 méter, férfiak (Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth I Gábor, 4. hely)

Ez az egység is világbajnokságot nyert tavaly Szegeden, de ezúttal nem volt esélye az elsőségre. A kvartett tagjai nem hibáztak, a maximumot nyújtották, de még így sem fértek fel a dobogóra. Ha ez a négyes venne részt az ötkarikás játékokon, nagy valószínűséggel érmet szerezne.

K–1, 500 méter, férfiak (Vereckei Ákos, 6. hely)

Vereckei tavaly nem versenyzett egyesben a nemzetközi versenyeken, az idén viszont bizonyította, hogy továbbra is ott a helye a legjobbak között. Ha őt neveznék a pekingi olimpiára, nem lenne esélye a dobogóra.

K–2, 500 méter, férfiak (Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor,3. hely )

A verhetetlennek tűnő Ronald Rauhe, Tim Wieskötter német kettőst ezúttal sem tudták megszorongatni. Ha ez a páros vesz részt az olimpián, valószínű, hogy a dobogón végez.

K–1, 500 méter, nők (Kovács Katalin, 1. hely)

Kovács Katalin végre újra aranyérmet nyert nemzetközi versenyen egyesben! Erre legutóbb 2004-ben, a lengyelországi Európa-bajnokságon volt példa, azóta az idén indult először szólóban. Nyerési eséllyel indulna Pekingben.

K–2, 500 méter, nők (Paksy Tímea, Benedek Dalma, 2. hely)

Ezt az olimpiai számot is elvették a magyaroktól a németek. A 21 éves Fanny Fischer és kortársa, Nicole Reinhardt valószínűleg még sok világversenyen keseríti meg a mieink életét. Ha ez a páros szerepelne az ötkarikás játékokon, nagy valószínűséggel a dobogón végezne.

K–4, 500 méter, nők (Paksy Tímea, Kovács Katalin, Laknerné Fazekas Krisztina, Benedek Dalma, 2. hely )

Tavaly ebben a számban is világbajnok volt a magyar hajó, de sem az Európa-bajnokságon, sem a világbajnokságon nem volt számottevő sansz az aranyéremre, a németek verhetetleneknek bizonyultak. Ha ezt a négyest nevezik az olimpiára, vélhetően éremre esélyes lenne.

C–1, 1000 méter(Vajda Attila, 1. hely ) Az ifjú kenus bizonyította: stabilan a világ legjobbja ezen a távon. Ha ő szerepelne Pekingben, lenne esélye az éremre.

C–2, 1000 méter (Kozmann György, Kolonics György, 6. hely)

A vb-címvédő duó meglepetésre nem került dobogóra az eddig erősebbnek hitt számában, miután rossz taktikát választott. Ha ez a páros indul az olimpiai játékokon, az éremesélyesek között kell számolni vele.

C–1, 500 méter (Sáfrán Mátyás, 13. hely)

Ez a szám hosszú évek óta okoz fejtörést a magyar válogatott szövetségi kapitányának, Angyal Zoltánnak. Legutóbb Kolonics György nyert érmet, méghozzá ezüstöt a 2002-es sevillai világbajnokságon. Ebben a versenyszámban valószínűleg nem lesz magyar dobogós Pekingben.

C–2, 500 méter (Kozmann György, Kolonics György, 1. hely)

Kolonics Györgyöt és Kozmann Györgyöt csodálja a sportág színe-java, hiszen a csalódást keltő ezerméteres finálé után az ötszázas döntőt gyönyörű versenyzéssel nyerték meg. Ha ez a páros vesz részt az olimpián, érmet szerez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik