Felvirradt az igazság napja?

BÁLINT ANDRÁSBÁLINT ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.07.26. 00:08
Címkék
Az elmúlt napok csendje után ma ismét az érdeklődés középpontjába kerül a Formula–1 világát felkavaró kémügy: a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) motorsport-világtanácsa ugyanis meghallgatja a McLaren illetékeseit. A hírek szerint a meghívott 26 tagú bizottság 30 kérdést intéz a wokingi csapathoz.

„Minden szükséges iratot eljuttattunk az FIA-hoz, reméljük, ezek alapján a motorsport-világtanács tagjai igazságos döntést hoznak – kezdte nyilatkozatát Ron Dennis McLaren-főnök, majd így folytatta: – Persze nem állítom, hogy alig várjuk a csütörtököt. Sőt én egyáltalán nem várom örömmel a meghallgatást.”

Ron Dennis az elmúlt hetekben jó néhány alkalommal bizonygatta csapata ártatlanságát, hangsúlyozva: csak a beosztásából felfüggesztett főtervező, a mintegy 800 oldalnyi Ferrari-dokumentumhoz hozzájutó Mike Coughlan a bűnös. Aki ugyanakkor eskü alatt vallotta, több kollégáját is beavatta a titokba, igaz, mindannyian elhatárolódtak.

Szerdán több újság is azt írta, hogy a Ferrari kérésére egy jónevű brit nyomozó és ügynöksége kezdett szimatolni az ügyben. Lord Stevens neve az elmúlt évtizedben két kiemelt ügy kapcsán lett igazán ismert. Annak idején ő nyomozott Diana walesi hercegné halálos balesete ügyében, míg az elmúlt hónapokban az angol labdarúgás árnyoldalára igyekezett fényt deríteni.

Meglátjuk, mire megy a száguldó cirkusszal, a csütörtöki FIAmeghallgatás kapcsán azonban először is érdemes visszatekinteni a történtekre, hiszen bonyolult és fordulatos volt az eddigi história. Szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt került nyilvánosságra, hogy a Ferrari szabotázzsal vádolta meg a fejlesztésért felelős vezetőjét, Nigel Stepneyt. Ahogyan arról beszámoltunk, Kimi Räikkönen autójának tankjában állítólag titokzatos fehér port találtak a Monacói Nagydíj előtt. Mivel ugyanilyet találtak a szakember zsebében, július elején elbocsátották.

Akkor még úgy tűnt, a botrány csak a maranellóiakat érinti.

Huszonnégy órával Stepney menesztése után azonban robbant a bomba: a rendőrség titkos Ferraridokumentációt talált Mike Coughlan lakásában. A McLaren azonnal felfüggesztette főtervezője munkaviszonyát. A csapat közleményt adott ki, hangsúlyozva, egyéni akcióról van szó, az adatokat nem használták fel az idei autó tervezésében és fejlesztésében.

A nemzetközi sajtó nem sokkal később már arról számolt be, hogy a helyzetével elégedetlen Stepney éppen a nagy rivális McLaren főtervezőjének adta át az iratokat.

Napokkal később újabb fordulat következett, kiderült, a két világhírű szakember nem jelenlegi csapatának akart ártani, illetve segíteni, hanem az idén nagy gondokkal küszködő Hondánál szeretett volna szupergárdát összehozni. Stepney és Coughlan meg is kereste a német-japán istállót, amelynek vezetője, Nick Fry azonban szerződéskötés helyett értesítette a maranellói és a wokingi vezérkart.

Két héttel ezelőtt a londoni legfelsőbb bíróságon elkezdődött az ügy tárgyalása, amelynek elején kiderült: Coughlan azért bukott le, mert felesége egy közeli fénymásolóban próbálta sokszorosítani az iratokat, és az egyik alkalmazott felhívta az illetékeseket.

Július közepe óta lelassult az információáramlás, de az nyilvánosságra került, hogy Coughlan gyakorlatilag vádalkut kötött a Ferrarival, így hasznos információkat szolgáltat a vizsgálathoz, hogy büntetlenül ússza meg a botrányt. Ennek kapcsán jelezte, hogy számos kollégáját értesítette az iratok megszerzéséről, de senki sem akart belekeveredni az ügybe.

Az elmúlt napok híre, hogy Nigel Stepney sikertelenül próbált személyes találkozót kérni a Ferrari-vezetőktől, pedig azzal kecsegtette őket, kitálal, és saját ártatlanságának bizonyítása mellett elmondja, melyik korábbi munkatársát terheli felelősség a kémügyben. Jean Todt és Luca di Montezemolo azonban – egyelőre – nem hajlandó meghallgatni a szakembert. Így áll jelenleg a Ferrarit és McLarent érintő ügy, amely ma fontos állomásához érkezik – a motorsport-világtanács remélhetőleg lezárja az F1-et érintő kérdéseket. Sokak szerint az is előfordulhat, hogy a wokingiakat megfosztják a konstruktőri világbajnokságon szerzett pontjaiktól, igaz, éppen az FIA-testület egyik tagja mondta a múlt héten, nehéz lesz bebizonyítani, hogy Ron Dennisék megsértették a szabályokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik