Nagy meccs lesz Kispesten

LIPCSEI ÁRPÁD, PIETSCH TIBORLIPCSEI ÁRPÁD, PIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2007.07.10. 23:25
Címkék
Értelmezhetjük így is, úgy is: az elmúlt idényt zárja le a bajnok és a kupagyőztes csatája, vagy éppenséggel a 2007– 2008-as szezont nyitja meg. A Honvéd és a DVSC-TEVA számára mindenesetre a felkészülés egyik fontos állomása a Szuperkupa. A párharc első felvonását ma 20.30 órától Kispesten rendezik.

A nyár elején Kispesten kiadták a jelszót: a bajnoki rajtig csak külföldi csapatok jöhetnek szóba ellenfélként. Az illetékesek vették is a lapot, egyre-másra kötötték le az osztrák, szlovák és horvát klubok elleni találkozókat. Csupán a Debrecen nem illik bele a képbe, igaz, a Bozsikstadionban cseppet sem bánják, hogy kétszer is meg kell mérkőzniük a háromszoros bajnokkal – ha nem nyertek volna Magyar Kupát, most nem a Loki ellen készülnének. A piros-feketék eddigi hat tesztmeccsüket veretlenül zárták, gyaníthatóan legalább vasárnap estig szeretnék kitolni a sorozatot.

„Jól kezdődik a szezon, nincs sérültünk – újságolta Supka Attila vezetőedző. – Az eddigi eredményekkel természetesen elégedettek lehetünk, ám messzemenő következtetést nem szabad levonni abból, hogy még nem kaptunk ki. Persze, és ezt rendre elmondom a játékosoknak, ha a Honvédban futballoznak, akkor mindig kötelesek a maximumot kihozni magukból

– a Debrecen ellen is.” Úgy tűnik, a Loki ellen készülő keret nem egyenlő a bajnokságnak nekivágó kerettel. Amint arról lapunk már beszámolt, Magasföldi Józseffel korábban is tárgyaltak a vezetők, kedden pedig eldőlt, hogy a csatár a XIX. kerületi együttesnél folytatja – a

Folytatás az 5. oldalon

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik