Schumacher utolérte Sennát

HEGYI TAMÁS, IZSÁNYI SZABOLCSHEGYI TAMÁS, IZSÁNYI SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2006.03.12. 01:01
Címkék
A tavaly gyengélkedő Michael Schumacheré a pole pozíció a Bahreini Nagydíjon. A Ferrari német pilótája ezzel hosszú hányattatása után beérte az örökranglistát 1994 óta 65 rajtelsőséggel vezető Ayrton Sennát.
Michael Schumacher már hivatalosan is kijelenthette, hogy bivalyerôs a Ferrari 248F1-es jel? négykerek?je
Michael Schumacher már hivatalosan is kijelenthette, hogy bivalyerôs a Ferrari 248F1-es jel? négykerek?je
Michael Schumacher már hivatalosan is kijelenthette, hogy bivalyerôs a Ferrari 248F1-es jel? négykerek?je
Michael Schumacher már hivatalosan is kijelenthette, hogy bivalyerôs a Ferrari 248F1-es jel? négykerek?je
Michael Schumacher már hivatalosan is kijelenthette, hogy bivalyerôs a Ferrari 248F1-es jel? négykerek?je
Michael Schumacher már hivatalosan is kijelenthette, hogy bivalyerôs a Ferrari 248F1-es jel? négykerek?je

Az egykörös időmérés bevezetése előtti utolsó két versenyen, a 2002-es Amerikai és Japán Nagydíjon két Ferrari foglalta el az első rajtsort. A pole pozíció Michael Schumacheré lett, a második hely pedig brazil csapattársáé, Rubens Barrichellóé.
Az egykörös időmérés eltörlését követő versenyen, a 2006-os Bahreini GP-n két Ferrari foglalja el az első rajtsort. A pole Michael Schumacheré, a második hely pedig brazil csapattársáé, Felipe Massáé.

Sokáig hajtott a rekordbeállításért

Néhány évvel ezelőtt a többség számára már unalmas volt a Ferrari és Schumi egyeduralma, a német pilóta zsinórban a harmadik vb-címét szerezte meg az olasz csapattal, és ezt még két összetettbeli diadal követte. Tavaly aztán visszaesett a Scuderia és német ásza, aki mindössze egy-egy pole pozíciót és futamgyőzelmet ért el, a pontversenyben pedig csak a harmadik lett.

Schumachernek a mindössze egy rajtelsőségével – amelyet a Hungaroringen szerzett meg – nem sikerült beállítania az egyik olyan ritka rekordot, amelyet még nem ő tart: a pole pozícióét. Ayrton Senna 65-jétől a tavalyi évad előtt kettővel volt elmaradva, és mindenki biztos volt benne, hogy a brazil legenda csúcsa mára már a múlté lesz. Csakhogy a Ferrari gyengélkedése miatt eddig a hétvégéig Ayrton egyedül tartotta a rekordot.
A Ferrari régi-új első soros felállása Szahírban teljesen új időmérő szisztémában alakult ki. Az egykörös rendszert a háromrészes, kieséses verzió váltotta fel. Az elődhöz hasonlóan ez a megoldás is szedi a maga áldozatait. Az első 15 percben, amikor mind a 22 pilóta pályára hajthatott, hogy eldöntsék, ki a hat leggyengébb, Kimi Räikkönen és Ralf Schumacher akadt fent a rostán.

Räikkönen fennakadt a rostán

A finn McLaren-Mercedesének jobb hátsó kerékfelfüggesztése rögtön az első körben eltört, és bár a Jégember visszavánszorgott a boxba, tartalék autó híján fel kellett adnia a tréninget, és az utolsó rajtkockába kényszerült. A Räikkönen miatt szünetelő edzésen már csak annyi idő maradt, hogy mindenki egy kört teljesítsen, és Ralf Schumi mindkét Toro Rossónál lassabb lett.

Az első és a második tréningre is szinte üres tankkal mentek ki az autók, a legjobbak a legvégén csak egy kört teljesítettek. A harmadik, záró részben viszont már rögtön az elején a pályára hajtott mind a tíz, megmaradó pilóta, akik folyamatosan köröztek, de igen gyenge időeredményeket értek el.
Ennek oka az volt, hogy a szabályok szerint annyi üzemanyaggal kezdhetik el a versenyt, amennyivel az utolsó időmérőt (vagyis tankoltak a kocsikba). Ennek persze az lett a következménye, hogy mindenki körözött, ahogyan csak bírt, hogy fogyjon az üzemanyag, és a kvalifikáció végére a legfontosabb körre a lehető legkönnyebbé váljon az autó. Ezért mindenki 12-15 percig égette a benzinjét, mielőtt új gumikért a boxba hajtott, és ráment az „igazi” körére. (Az edzés után néhányan kifogásolták a Ferrari hátsó szárnyát, mert a szabályokkal ellentétben flexibilis, de az FIA nem talált hibát.)

Összecsapás Manamában

Péntek éjszaka a bahreini rendőrség összecsapott egy tüntetőcsoporttal Manamának abban a negyedében, ahol a nyugati újságírókat szállásolták el. Egy helyi szervezet már korábban jelezte, hogy a világsajtó figyelmét kihasználva békés tüntetést szervez azoknak a foglyoknak a szabadon bocsátásáért, akiket december óta tartanak rabságban – egy reptéri lázadás miatt. A csoport ígéretei szerint békésen akarta lebonyolítani a felvonulást, ám nem számolt néhány fiatallal, akik csatlakoztak a tüntetéshez, és vandálkodni kezdtek. Kirakatokat törtek be, rendőröket dobáltak meg, és gázpalackokat robbantottak fel. Az egyenruhások könnygázt vezetettek be, számos rendbontót letartóztattak, több mint egy tucat tüntetőt gázmérgezéssel szállítottak kórházba. Reggelre elült a botrány, és az élet a szokott rendben zajlott tovább Manama utcáin.
BAHREINI NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS
NÉVCSAPATIDŐEREDMÉNY
1M. SchumacherFerrari1:31.431
2F. MassaFerrari1:31.478
3J. ButtonHonda1:31.549
4F. AlonsoRenault1:31.702
5JP. MontoyaMcLaren1:32.164
6R. BarrichelloHonda1:32.579
7M. WebberWilliams1:33.006
8C. KlienRed Bull1:33.112
9G. FisichellaRenault1:33.496
10N. HeidfeldBMW1:33.926
11J. VilleneuveBMW1:32.456
12N. RosbergWilliams1:32.620
13D. CoulthardRed Bull1:32.850
14J. TrulliToyota1:33.066
15V. LiuzziScuderia Toro Rosso1:33.416
16S. SpeedScuderia Toro Rosso1:34.606
17R. SchumacherToyota1:34.702
18C. AlbersMidland F11:35.724
19T. MonteiroMidland F11:35.900
20Y. IdeSuper Aguri1:37.411
21T. SatoSuper Aguri1:38.868
22K. RäikkönenMcLarenmért kör nélkül
Méltó utód a német pilóta
A legendás brazil 65 pole-os csúcsát szombaton állította be Schumi, akinek még egy rajtelsősége sem volt Senna (képünkön) halálakor. A brazil az utolsó edzésdiadalát egy nappal a halála előtt érte el, míg Schumi a következő futamon, az 1994-es Monacói GP-n debütált az első rajtkockában.
SennaSchumacher
Nagydíjrajtok161230
Első nagydíj1984 Brazil GP1991 Belga GP
Első pole1985 Portugál GP1994 Monacói GP
16. futam42. futam
65. pole1994 San Marinó-i GP2006 Bahreini GP
161. futam231. futam
Az első sorban87-szer107-szer
---- Fernando Alonso az időmérő első és második periódusában is a legjobb eredményt érte el, de a pole pozícióról döntő húsz percben csak a negyedik lett. Csapattársa, az addig szintén remeklő, de a végén a friss gumijaira panaszkodó Giancarlo Fisichella a kilencedik helyről rajtol, azaz úgy tűnik, hogy a Renault alaposan megtankolta autóit, ennek hasznát pedig a versenyen láthatja. A futamon mindenképpen számolni kell velük, mint ahogy Jenson Buttonnal is, aki a teszteléseken mutatott kiegyensúlyozott teljesítményét megismételve könnyen odaérhet a dobogóra. A Ferrarit sem szabad leírni – Schumi tavaly remek volt ezen a pályán, egészen addig, amíg tönkre nem ment az autója, Massa pedig a februári teszteken villogott Szahírban.

NS-tipp
1. Michael Schumacher
2. Fernando Alonso
3. Jenson Button ---- Mogyoródi „emlékek”
A Ferrari negyvenhetedszer sajátította ki az első sort, legutóbb a 2004-es Magyar Nagydíjon dominált, amikor Schumacher és Barrichello indult az élről. (A leintéskor is ugyanez volt a sorrend.) Azóta csupán kétszer jegyezhettünk föl „duplázást”: a tavalyi Belga GP-n – Juan Pablo Montoya és Kimi Räikkönen révén – a McLarené, a 2005-ös kínai idényzárón – Fernando Alonso és Giancarlo Fisichella jóvoltából – pedig a Renault-é volt az első rajtsor.

Csúcs ez az első sor
Felipe Massa remekül mutatkozott be a Ferrariban, a második helye egyéni csúcs, az eddigi legjobbja két negyedik pozíció volt (2004, Kínai és Brazil GP). Ezt megelőző 53 hivatalos edzésén 14-szer kvalifikálta magát az első tízbe. A Sao Pauló-i pilóta a 135., aki
az első sorból vághat neki egy versenynek – az abszolút rekorder itt is Michael Schumacher (107).

Rosberg és Rosberg
Nico Rosberg, a Williams újonca lepipálta édesapját – legalábbis abban a tekintetben, hogy amíg ő a 12. helyet szerezte meg élete első időmérőjén, addig Keke Rosberg csak a 24. kockára sorolhatott be bemutatkozása alkalmával, az 1978-as Dél-afrikai Nagydíjon. A finnek első világbajnoka a 18. kísérlete során ért „nicói” magasságokba, azaz lett 12.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik