Elégedetlen volt a mesteredző

KARVALITS LEVENTE, HAVASRÉTI BÉLA, HORVÁTH LÁSZLÓKARVALITS LEVENTE, HAVASRÉTI BÉLA, HORVÁTH LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2005.12.18. 00:43
Címkék
Három mérkőzést rendeztek szombaton a női élvonalban – két hazai győzelem mellett az MKB-Euroleasing Sopron idegenben nyert, mégpedig kiütéssel.
A legnagyobb csatát a zalaegerszegi meccs hozta: a Szekszárd kezdett jobban, de a 3. perctől faultok nélkül is nagyon jól őrizték embereiket a zalaiak, s tíz ponttal megléptek. Ez az előnyük a harmadik negyedig megmaradt, akkor viszont kezdtek a korábbinál is harcosabban embert fogni a vendégek, és a záró szakaszban aztán már vezetett is Ujhelyi Gábor csapata, mert mezőnyben és a palánk alatt is több labdát szerzett. A Zala Volán még egyszer újított, és a záró percekben állva hagyta ellenfelét.

Pécsett Rátgéber László a második negyedben a műsorközlő mikrofonját kézbe véve buzdította nagyobb erőbedobásra a fiatal játékosait…

ZALA VOLÁN-ZTE - ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD 71–66
(21–11, 12–12, 15–23, 23–20)

Zalaegerszeg, 200 néző. V: Váradi, Gelencsér
ZALA VOLÁN-ZTE: NÉMETH 12/3, Heller 5/3, Szélesy 9/6, MOUA 11, Libicova 8. Cs: SZŐKE 11/9, MALES 15. Edző: Bencze Tamás
SZEKSZÁRD: HOFMANN 14/6, CZUKOR 13/6, Tóth 4, Vescan 10/6, VARDA 11. Cs: Bukovszki 6, Tamás R. 6/3, Lódi 2. Edző: Ujhelyi Gábor
Az eredmény alakulása. 5. p.: 8–7. 15. p.: 25–15. 25. p.: 37–29. 33. p.: 52–53. 35. p.: 57–55
Kipontozódott: Vescan (40. p.)

MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás:
– Fegyelmezetlenül játszottunk, de nyertünk, remélem, ennél csak jobban fogunk teljesíteni. Kellemes karácsonyt kívánok minden kosárlabdabarátnak.
Ujhelyi Gábor: – Csak saját magunkat okolhatjuk a vereségért, nagyon boldog karácsonyi ünnepeket kívánok a magyar nemzetnek.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfi pólóbajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
RÁBA QUELLE--VERITAS-FOTON-GYŐR - MKB-EUROLEASING SOPRON 75–109
(21–26, 16–25, 24–28, 14–30)

Győr, 800 néző. V: Szilas, Frányó
GYŐR: Hadarics 2, KONCZ J. 20/3, Horváth A. 16/3, Antalovics 4, MARGEVICIUTÉ 16. Cs: Pénzes 11/3, Takács D. 4, Orsó 2, Farkas P. Edző: Magyar András
SOPRON: Teasley 24/15, Honti 10, Horváth Zsuzsanna 5/3, KÁROLYI 17/6, CSERNY 17/3. Cs: Eördögh 12/3, GORBUNOVA 16/6, Horváth Zsófia 5/3, Kocsis, Orbán 3/3, Gadnai. Edző: Natália Hejková
Az eredmény alakulása. 4. p.: 9–17. 7. p.: 13–19. 13. p.: 25–32. 16. p.: 30–40. 24. p.: 43–65. 28. p.: 54–74. 34. p.: 67–90. 38. p.: 72–100

MESTERMÉRLEG
Magyar András:
– Ilyen szerkezetben Európa egyik legjobb csapatának nyolcvan körül dobni jó teljesítmény. Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok.
Natália Hejková: – Örülök, hogy könnyed játékkal játszottuk végig a mérkőzést, és így jó érzéssel fejezzük be az idényt. Külön köszönöm a soproni szurkolók buzdítását, olyan hangulatot teremtettek, hogy valósággal otthon éreztük magunkat.

MiZo-PÉCS - BEAC-ÚJBUDA 73–39
(16–9, 21–8, 22–10, 14–12)

Pécs, 800 néző. V: Németh, Pestality
PÉCS: FEGYVERNEKY 12, Semsei 7, VAJDA 16, Szakács 10, Liszina 10. Cs: Bujdosó 6/3, Johns 9, Iványi 3. Edző: Rátgéber László
BEAC-újbuda: Szász 3/3, Kiss 4, Koncz 9, KOVÁCS 11, Kárász 2. Cs: Kinter 4/3, Bagi 6, Szabó V. Edző: Balogh Judit
Az eredmény alakulása: 6. p.: 9–3. 16. p.: 30–12. 26. p.: 57–19. 38. p.: 73–31.

MESTERMÉRLEG
Rátgéber László:
– Bár látszott rajtunk a fáradtság, ez a meccs mutatta meg igazán, hogy miért nem vagyunk olyan ponterősek, mint a szezon elején. A cseresorunk játéka ugyanis messze elmarad a kezdőkétől.
Balogh Judit: – Az év mérkőzése szavazáson ez a bajnoki valószínűleg nem kapna voksot.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik