Megvan a három új kapitány

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2005.12.10. 02:46
Címkék
A Magyar Vívószövetség péntek délutáni elnökségi ülésének legfontosabb napirendi pontja a három fegyvernem szövetségi kapitányának megválasztása volt. A testület döntése értelmében 2006. január 1-jétől 2008. október 31-ig Bernát Zoltán (tőr), Kulcsár Győző (párbajtőr) és Nébald György (kard) irányítja majd minden korosztály munkáját az adott területen.
Kulcsár Gyôzônek fôhet a feje, hogy belevágjon-e a kapitánykodásba
Kulcsár Gyôzônek fôhet a feje, hogy belevágjon-e a kapitánykodásba
Meggyesi Bálint
Kulcsár Gyôzônek fôhet a feje, hogy belevágjon-e a kapitánykodásba
Kulcsár Gyôzônek fôhet a feje, hogy belevágjon-e a kapitánykodásba
Kulcsár Gyôzônek fôhet a feje, hogy belevágjon-e a kapitánykodásba
Meggyesi Bálint
Kulcsár Gyôzônek fôhet a feje, hogy belevágjon-e a kapitánykodásba
Az elnökségnek papíron három, gyakorlatilag azonban csak egy fegyvernem kapitányát kellett megválasztania. A párbajtőrre és a tőrre ugyanis csak egy-egy pályázó akadt, így Kulcsár Győző és Bernát Zoltán kinevezése nem volt kérdéses.

A kardnál a sikeres versenyzői múlttal büszkélkedő, ám edzőként még "újonc" olimpiai és világbajnok Nébald György, illetve a versenyzőként kevésbé ismert, de Franciaországban fényes tréneri karriert befutó, olimpiai és világbajnoki érmesek sorát felnevelő Szepesi László között kellett választani.
Nébald és Szepesi benyújtott pályázatának értékelése után a bírálóbizottság 6:1 arányban Nébald Györgyöt javasolta a posztra, és az elnökség az előterjesztést elfogadva az olimpiai bajnok mellett tette le a voksát.

"Telefonon értesítettek arról, hogy engem választott az elnökség a kard szakág szövetségi kapitányának – mondta Nébald György. – Nehéz kommentálni azt, hogy hat egy arányban rám szavazott a bírálóbizottság. A lényeg az, hogy megkaptam a tisztséget, és megvalósíthatom a terveimet, elképzeléseimet. Jó érzés tudni, hogy a kardvívó-társadalom nagy többséggel szavazott nekem bizalmat és szeretne velem együttműködni. Bevallom, nem ismerem Szepesi László pályázatát, abban viszont biztos vagyok, hogy sok jó meglátása volt. Egész délután csörgött a telefonom, ahogy terjedt a hír a vívóberkekben, sokan hívtak és fejezték ki jókívánságaikat."

A sportágban jártasakat talán meglepte, hogy a kapitányi megbízásra pályázók között volt a sikeredző, az Európa-bajnok Varga Gabriella és a vb-bronzérmes Knapek Edina mestere, Bernát Zoltán is, aki éveken át a női tőrözők szakvezetője volt, ám júniusban megvált a poszttól.

"A zalaegerszegi Európa-bajnokság után lemondtam a női tőr szakág vezetőségéről, mert úgy éreztem, túl sok személyt kellett meggyőznöm a saját elképzeléseimről, nehezen tudtam megvalósítani a terveimet – mondta Bernát Zoltán. – Pedig Jánosi Zsuzsáék generációja után felneveltem egy új sikercsapatot, amelynek tagjai érmeket nyertek Európa- és világbajnokságokon, és sokszor csak apróságokon múlt a nagyobb eredmény. Ezeket a lányokat nem vették komolyan, a vébé előtt sem számoltak velük. Nem titok, sok vitám volt a vezetőséggel. Hogy ezek után miért pályáztam ismét? Mindig nagyszájú voltam, elmondtam a véleményemet. Nem lett volna korrekt, gyávának tűntem volna, ha nem pályázom. A szövetségi kapitánynak ezentúl teljes jogköre lesz, a fegyvernem pénzét is ő oszthatja be, ezért én évek óta küzdöttem. Eddig csak a női szakággal foglalkoztam, és mivel a férfi és a női rész is egész embert kíván, a pályázatomban is leírtam, hogy Szlovenszky Istvánnal közösen végeznénk a munkát. A női részbe ő nem szól bele, a férfibe én csak minimálisan, és azt is csak azért teszem, mert a felelősség az enyém."

A másik biztos befutó, a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző – többek között a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea mestere – az öröm mellett kételyeinek is hangot adott.

"Megtisztelő a döntés, de rengeteg részletet kell még tisztáznunk, amit szóban és írásban is jeleztem már a pályázatom benyújtásakor – mondta Kulcsár Győző. – Erre még nem került sor, de remélem, hamarosan tárgyalhatunk. Mert így most csak azt mondhatom: ha nem lesznek egyértelműek és mindkét fél számára megfelelőek a feltételek, még az is elképzelhető, hogy nem fogadom el a posztot."

Kulcsár Győző kijelentésével kapcsolatban szerettük volna megtudni Gémesi György véleményét is, ám a vívóelnököt többszöri próbálkozásra sem sikerült elérnünk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik