Megint bejött a váci koreográfia

Tudósítóniktól TudósítóniktólTudósítóniktól Tudósítóniktól
Vágólapra másolva!
2005.11.20. 02:39
Címkék
Az NB II őszi idényének utolsó fordulóját rendezik a hét végén, s a szombati mérkőzések után már eldőlt, hogy a téli szünetet a Keleti csoport élén a Vác töltheti, míg nyugaton a Paks és a Felcsút ugrott meg a többi csapattól. A váciak rangadón győzték le az ugyancsak a feljutásért harcba induló Nyíregyházát, a Paks pedig Hévízről hozta el a három pontot. Vasárnapra öt mérkőzés maradt a második vonalból.
BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE - JÁSZAPÁTI VSE 0–1 (0–1)
A mérkőzés osztályzata: 3
Baktalórántháza, 800 néző
Vezette: Megyebíró (5) (Spisják, Medovarszki I.)
BAKTALÓRÁNTHÁZA: Petranics 0 – Szenes 5, Deák 6, Bodnár 1 – Kozma A. 6 (Németh A. –, 80.), Karkusz 6, Kozma J. 6, Rakóczi 5 (Illés L. –, 64.), Pálvölgyi 6 – Szilágyi N. 5, Szabó R. 5 (Török –, 80.). Vezetőedző: Kovács János
JÁSZAPÁTI: Tajti N. 6 – Kaszás 5–2=3, Horváth R. 6 (Szobóczki –, 68.), Vágó 5 (Gulyás 6, 40.), Sivák 6 – Bábik 6, Busai 6, Mosonyi 6, Fekete V. 5 – Vígh 6, George 5 (Sándor Zs. 6, 52.). Vezetőedző: Vojtekovszki Csaba
Kiállítva: Bodnár (megrúgta a földön fekvő Bábikot) a 26., Kaszás (belerúgott Szabó Róbertbe) a 45. percben

36. perc: Bábik jobbról középre gurított, Vígh igazított egyet a labdán, majd 15 méterről a léc alá lőtte.
0–1

Ezzel az eredménnyel a Baktalórántházának kétéves hazai veretlensége szakadt meg, ám ezen a mérkőzésen nem a jobb játékot nyújtó, hanem a szerencsésebb csapat szerezte meg a három pontot.

Mestermérleg
Kovács János: – Sajnálom, hogy megszakadt a remek sorozatunk, a második félidő alapján pontot érdemeltünk volna.
Vojtekovszki Csaba: – Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, hiszen az első félidő alapján több góllal kellett volna vezetnünk.

VECSÉS FC - KAZINCBARCIKA BSC 2–2 (0–1)
A mérkőzés osztályzata: 3
Vecsés, 150 néző
Vezette: Iványi Z. (8) (Vári Á., Albert I.)
VECSÉS: Elbert 0 – Ács 5, Hugler 6, Ferencz 5, Csirinyi 5 – Kun G. 5 (Buzás 6, 58.), Csillag 6 – Felföldi 6, Lukács 6 (Czipper 6, a szünetben), Schiller 5 (Menyhárt –, 71.) – Kiss K. 6. Vezetőedző: Csábi József
KAZINCBARCIKA: Botló 0 – Hanász 6, Harnócz 6, Kovács R. 6 – Hompoth 6 – Engi 5 (Simkó 6, 43.), Odrobéna 7, Deák 6 (Darók –, 86.), Kerekes 5 – Kovács P. 6, Fekete Zs. 6 (Dávid –, 77.). Vezetőedző: Kádár Zsolt

36. perc: Deák balról keresztbe ívelt, az alapvonal előtt Engi visszagurította a labdát, az érkező Odrobéna pedig 14 méterről a léc alá lőtt.
0–1
60. perc: Odrobéna két szép csel után a saját térfeléről nagyszerűen indította Fekete Zsoltot, aki 16 méterről a kifutó Elbertet találta el, a labda azonban a kapusról és a visszafutó Ferenczről újra a csatár elé került, aki tíz méterről jobbal az üres kapu közepébe gurított.
0–2
88. perc: Czipper szabadrúgásból középről, a 16-os vonaláról jobbal a jobb alsó sarokba lőtte a labdát.
1–2
92. perc: Felföldi jobb oldali beadása után Kiss Károly jobbal a kapuba pörgette a labdát.
2–2

A szervezetten védekező és két szép akcióból két gólt szerző Kazincbarcika már a zsebében érezhette a győzelmet, a hősiesen küzdő Vecsés azonban az utolsó pillanatban kiharcolta a döntetlent.

Mestermérleg
Csábi József: – A sírból hoztuk vissza az egy pontot, így örülök a döntetlennek.
Kádár Zsolt: – Megajándékoztuk a hazaiakat egy ponttal.

KECSKEMÉTI TE - SZOLNOKI MÁV 1–1 (0–1)
A mérkőzés osztályzata: 2
Kecskemét, 200 néző Vezette: Telek (8) (Varga I. L., Fehér)
KECSKEMÉT: Balázsy 5 – Lázár 6, Szamosszegi 5, Mojzes 4, Rádi 4 (Sinkó –, 71.) – Ucsino 6, Dávid 4, Balla 6, Sola 4 – Nagy A. 5, Tóth Gy. 5 (Szabó T. –, 77.). Megbízott edző: Vági János
SZOLNOK: Rézsó 7 – Szalai 6, Antal 6, Balogh P. 5, Zolnyánszki 5 – Páles 6, B.Tóth 5 (Bali –, 84.), Grúz 5, Pozsár 5 – Ursz 4 (Kocsis 5, 46., Pintér –, 88.), Kotula 5. Vezetőedző: Kis Károly

20. perc: Páles öt méterről a jobb alsó sarokba fejelte a labdát.
0–1
91. perc: Balla két méterről a jobb felső sarokba bólintott.
1–1

A mérkőzés elején igen álmosan játszott mindkét csapat. A vendég Szolnok gólja felrázta a játékosokat. A hazai együttes ettől kezdve megpróbált kiegyenlíteni, ami végül az utolsó perc után Balla Mihály révén sikerült is. A vendéggárda visszafogott, az eredmény őrzésére berendezkedő játékkal három helyett csak egy pontot tudott szerezni.

Mestermérleg
Vági János: – Győzelmet érdemeltünk volna.
Kis Károly: – Igazságos döntetlen született.

DUNAKANYAR–VÁC - NYÍREGYHÁZA 1–0 (1–0)
A mérkőzés osztályzata: 3
Vác, 600 néző
Vezette: Kovács G. (9) (Pánczél, Viszukai)
VÁC: Köteles 6 – Gáspár 6, Udvari 7, Ráki 6, Makrai 6 – Gulyás 6, Kovács P. 6, Bánföldi 6 (Szabó V. –, 82.), Kőrösi 5 (Babó –, 74.) – Palásthy 6, Rob 7 (Farkas P. 6, a szünetben). Vezetőedző: Gergely Károly
NYÍREGYHÁZA: Németh V. 5 – Ambrusz 5, Szatke 6, Vass 5 – Laskai 5, Némedi 5 (Urbin –, 69.), Kanta Sz. 6, Miskolczi 5, Virágh 5 (Gaál –, 67.) – Lengyel 5, Puca 4 (Farkas B. 5, 58.). Vezetőedző: Madalina György

39. perc: Palásthy 12 méteres lövését még kiütötte Németh Viktor, a kipattanó labda azonban Rob elé került, aki 17 méterről újból kapura lőtt, s a labda a védőkről felpattanva hullott a hálóba.
1–0

A keleti csoport rangadóján egymásnak estek a felek. Kemény küzdelemben a nyíregyháziak kerültek mezőnyfölénybe, de igazi veszélyt nem jelentettek a váci kapura. Fél óra telt el, mire a hazaiak átvették a játék irányítását, s a 39. percben egy kapu előtt kavarodás után Rob Kornél révén a vezetést is megszerezték. A második félidőben óriási mezőnyfölényben játszottak a nyírségiek, a váciak jóformán csak védekeztek, ám az a néhány kontra, amelyet vezettek, többször is veszélyes szituációt eredményezett. Az 1–0-s eredménynek a hazaiak örülhettek, mert így az őszi elsőség mellett kilencpontos előnyre is szert tettek legnagyobb riválisukkal szemben.

Mestermérleg
Gergely Károly: – Gratulálok a csapatnak az őszi szezonban nyújtott teljesítményéhez, és köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, aki ehhez segítséget nyújtott.
Madalina György: – Óriási mezőnyfölényünket nem tudtuk gólra váltani, a Vác a szokásos koreográfia szerint megnyerte a mérkőzést. Gratulálok a hazaiaknak őszi első helyezésükhöz, tavasszal mindent megpróbálunk, hogy utolérjük őket.

Az állás
1. Vác14103135–13+2233
2. B.lórántháza1474326–12+1425
3. Szolnok1467125–11+1425
4. Nyíregyháza1473428–16+1224
5. K.barcika1473428–22+624
6. Bőcs1473422–17+524
7. Soroksár1364320–15+522
8. Jászapáti147726–19+721
9. Orosháza1352629–28+117
10. Vecsés1452721–23–217
11. Makó1335518–20–214
12. Budafok1333714–25–1112
13. Kecskemét1426617–31–1412
14. Karcag13211013–40–277
15. ESMTK13121012–42–305
Az NSO ajánlja:

Az NB II állása, eredmények
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik