Aston Villa: Talán újra felemelik a vörösboros poharat

GALAMBOS PÉTER, IZSÁNYI SZABOLCSGALAMBOS PÉTER, IZSÁNYI SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2003.08.13. 20:29
Címkék
A nevét egy Shakespeare-idézetből kapó birminghami klubot helyi egyházi szervezet alapította, a klub színeinek kiválasztásakor a legenda szerint a magasba emelt vörösboros pohár adott ihletet a csapatnak: a bordó nedű az ünneplés közben gyakran emelkedett az égszínkék háttérbe, az 1800-as évek végén ugyanis a Villa volt az egyik legsikeresebb angol futballcsapat.
Sörensen kapus is új igazolás
Sörensen kapus is új igazolás
Sörensen kapus is új igazolás
Sörensen kapus is új igazolás
Sörensen kapus is új igazolás
Sörensen kapus is új igazolás
A klub az eddigi hét bajnoki címéből az ötödiket a századfordulón nyerte meg, a hatodikat 1910-ben ünnepelte az azóta is üzemelő Villa Parkban, majd hosszú várakozás után 1981-ben lett ismét ligaelső az alakulat. Egy évvel később Ron Saunders alakulata a BEK-ben és az Európai Szuperkupában diadalmaskodott, azóta azonban csak a Ligakupában ért fel a csúcsra, a Premiership trófeájáról 1993-ban pedig éppen hogy lecsúszott.
Az Aston Villa a Premiership megalakulása óta tagja az elitligának, de a kényelemnek az előző idényben vége szakadt, a városi rivális ugyanis szintén élvonalbeli lett, mi több, előrébb végzett a szezon végén, mint a neves ellenfél – vagy ahogyan Birminghamben hívják: ellenség.
David O’Learytől, a klub új menedzserétől nem is várnak többet a helyi hívek, csak azt, hogy a City előtt végezzen az alakulat, amelyben új esélyt kap Angel és Alpay, valamint bemutatkoznak az új szerzemények, McCann és Sörensen (képünkön). A klubvezetés Vassell-lel nemigen tud megegyezni az új szerződésről, és ez némileg visszavetheti a játékos teljesítményét.

Aston Villa (16.)

Aston Villa Football Club.
S:
Villa Park (39 217).
Sz: bordó-világoskék.
Le: BEK-győztes (1982), Európai Szuperkupa-győztes (1982), 7x angol bajnok (1894, 1896, 1897, 1899, 1900, 1910, 1981), 7x angol FA-kupa-győztes (1887, 1895, 1897, 1905, 1913, 1920, 1957), 5x angol Ligakupa-győztes (1961, 1975, 1977, 1994, 1996).
I: www.avfc.co.uk.
B: Villa, The Villans (villások)
A keret. Kapusok: Sörensen (1), Postma (13), Enckelman (25), Olejnik; védők: Delaney (2), Mellberg (4), Alpay (5), Barry (6), Staunton (11), De La Cruz (15), Samuel (21), Johnsen (27), Edwards (30); középpályások: McCann (8), Hitzlsperger (12), Hendrie (17), Hadzsi (20), Kaslul (22), Ridgewell (24), Kinsella (26), Cooke (31); csatárok: Angel (8), Dublin (9), Vassell (10), Allbäck (14), Crouch (16), S. Moore (25), L. Moore (32). Menedzser: David O’Leary
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik