Jelest érdemlő zalaegerszegi ötös

A mérkőzésről tudósított: GONDI BÉLAA mérkőzésről tudósított: GONDI BÉLA
Vágólapra másolva!
2002.11.27. 21:31
Címkék
Bozsik Péter vezetőedzőnek a kezdés előtti pillanatokban változtatnia kellett csapatán: a bemelegítés során megsérült Egressy Gábor helyén Vincze Ottó kapott lehetőséget. Aztán a ZTE úgy kezdett, mint a gyengébb napjain: ezúttal is hiába próbálkozott a házigazda, a vendégek góllal fejezték be első akciójukat… A bajnok gyorsan ritmust váltott, hamarjában egyenlített, és a folytatásban szinte sziporkázott: az első játékrészben rúgott négy gólt, valamint három kapufát. Igaz, egy alkalommal a másik oldalon is a lécen csattant a labda. Az első félidő remek szórakozást nyújtott az egyre gyarapodó nézőseregnek, hiszen a sok gól mellett helyenként látványos egyéni megoldásokkal is előrukkoltak a játékosok. Tegyük hozzá, ebben elsősorban a zalaiak jártak az élen. A második felvonásban mindkét együttes becsülettel próbálkozott, de a tíz emberre fogyatkozott győriek – értelemszerűen – elsősorban védekezésre rendezkedtek be. Érdekes, a kezdeti ZTE-fölény után egyre többször előremerészkedtek a látogatók, sőt, gólt is lőttek – habár ezt elsősorban Molnár Balázsnak köszönhetik, aki saját kapujába vágta a labdát…
A középpályás öngólja azonban bőven belefért, hiszen a találkozó összképe alapján a lényegesen jobban játszó ZTE teljesen megérdemelten harcolta ki a továbbjutást.

Gólszerző: Faragó 26', 34', Vincze 31', Kenesei 45', 64' ill. Baumgartner 17', Molnár 78'
Jó: Turi, Vincze O., Faragó, Kenesei, ill. Peric, Baumgartner

Mestermérleg
Bozsik Péter: – Ismét gyengén kezdtünk, ellenfelünk pedig előnyhöz jutott. Ezt követően gyorsan rendeztük a sorokat, egyenlítettünk, majd rövid idő alatt eldöntöttük a továbbjutás sorsát.
Tamási Zsolt: – Miután megszereztük a vezetést, saját magunkat vertük meg. Gyorsan kiállítottak egy játékosunkat, a Zalaegerszeg pedig átvette a vezetést. Az viszont biztató, hogy a második játékrészben nem estünk szét.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik