Titokzatos fordulat történt

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2002.10.03. 21:55
Címkék
"Valóban tőlem származnak azon hírek, amelyek több lapban is megjelentek a Magyar Labdarúgó Liga tervezett szervezeti, irányítási átalakításával kapcsolatosan, így az a bejelentés is, amely szerint Puhl Sándor az MLL igazgatóhelyettese lesz. Az interjúk készítésének időpontjában ezek az információk valósak voltak, azaz készült egy ilyen tartalmú előterjesztés, ám a szerdai napon lezajlott tárgyalások váratlan fordulatot vettek, így az említett felállásból nem lett semmi. Hogy a későbbiekben átalakul-e a liga szervezete és irányítása, és ha igen, kik kerülnek be a csapatba, azzal kapcsolatosan most még nem szeretnék találgatni” – mondotta megkeresésünkre Muszbek Mihály, az MLL igazgatója. Amint arról csütörtöki számunkban beszámoltunk, több lapban és internetes fórumon megjelent a hír, hogy Puhl Sándor, az MLSZ alelnöke a liga alkalmazottja lesz, és a szervezési ügyeket felügyeli a jövőben. Az egykori kiváló játékvezető érdeklődésünkre nem kívánt semmiféle kommentárt fűzni az információhoz, csupán annyit mondott, hogy "…a téma pillanatnyilag nem aktuális”.Hogy – Muszbek Mihály szavaival élve – az "előterjesztéssel és a várakozásokkal ellentétben” miért nem történt meg Puhl kinevezése, arról a ligaigazgató sem óhajtott nyilatkozni. Az előzetes hírek azonban arról szóltak, hogy Puhl Sándor belépésével egyes, eddig Muszbek Mihály hatáskörébe tartozó szakmai, szervezési kérdések a volt FIFA-bíróhoz kerültek volna; ebből pedig elvben az is következhet, hogy az egyébként is pénzügyi szakemberként ismert Muszbek főként a gazdasági ügyeket felügyelte volna a továbbiakban. Nagy kérdés persze, miként alakult volna az eredeti tervek szerint a két jeles sportvezető munkakapcsolata, a Puhlnak ígért igazgatóhelyettesi cím ugyanis azt sejteti: az MLSZ alelnöke Muszbek beosztottja lett volna. Éppen ezért nem elképzelhetetlen, hogy a ligaigazgató által diplomatikusan "váratlannak” minősített szerdai fordulat valójában az volt, hogy az érintett feleknek a beosztásokkal, jogkörökkel kapcsolatosan mégsem sikerült egyezségre jutniuk…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik