Mátészalkán ad tanácsokat

B. T.B. T.
Vágólapra másolva!
2002.09.23. 21:13
Címkék
Détári Lajos újabb szerepkört próbál ki
Détári Lajos újabb szerepkört próbál ki
Détári Lajos újabb szerepkört próbál ki
Détári Lajos újabb szerepkört próbál ki
Détári Lajos újabb szerepkört próbál ki
Détári Lajos újabb szerepkört próbál ki
A NB II-ben szereplő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csapatok egyre-másra szerződtetnek szaktanácsadónak neves edzőket. A közelmúltban Temesvári Miklós baktalórántházai szerepvállalásáról számolhattunk be, most pedig a mátészalkaiak gondolták úgy, hogy lépnek ez ügyben.
A klub elnöke, Ember László hétfőn a fővárosban tárgyalt Détári Lajos egykori világválogatott játékossal, akiről kispesti távozása óta kevesebbet hallani. A megbeszélés után mindkét fél úgy vélte, napok kérdése, és megszületik az egyezség, amely szerint Détári lesz a Szabolcs Gabona-csoportban a 11. helyen szerénykedő, legutóbb Nyírbátorban megyei rangadót veszítő mátészalkaiak szakmai tanácsadója. Amenynyiben létrejön az alku, Döme decemberig áll majd a csapat rendelkezésére, hiszen az már korábban kiderült, hogy az év végétől Vietnamban vállal edzői munkát.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik