Jól rajtoltak a magyarok

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2002.09.10. 21:56
Címkék
A hosszúra nyúlt szünet után kedden megkezdődött a négy ország (Magyarország, Ausztria, Csehország és Szlovákia) három-három élcsapatának részvételével zajló Klubcsapatok Szuperligája. A mostani a sorozat tizedik idénye, s miként az előző kilencben – tavaly például a férfiaknál és a nőknél is két együttesünk végzett a dobogón –, várhatóan idén is meghatározó szerepet játszanak majd a magyar együttesek. Az első fordulóban a három idehaza asztalhoz állt csapatból kettő nyerni tudott, mégpedig igencsak könnyedén, miként az idegenben szerepelt BSE női együttese.A nőknél a 25-szörös BEK-győztes Statisztika számára legfeljebb egy könnyed edzőmérkőzést jelentett az osztrák SV Schwechat elleni összecsapás, még úgy is, hogy a Mar-czibányi térieknél Boros csak kedden délelőtt érkezett vissza Ázsiából, a dél-koreai nemzetközi bajnokságról, Fazekas és Molnár pedig kisebb sérüléssel bajlódott. A Bécsben asztalhoz állt városmajoriaknak sem okozott különösebb gondot az Olympic Wien legyőzése, ez még a számukra is csak a bemelegítés volt a későbbi, nehezebb összecsapások előtt.
Klubcsapatok Szuperligája
Férfiak

A-csoport
BVSC–KST Factory Pro Praha (cseh) 5:5
Marsi, Németh-Bardon, Simoncik 3:1 (6, 8, -4, 9), Magyar, Varga-Kaucky, Laboutka 3:0 (8, 6, 8), Marsi-Simoncik 3:2 (8, -10, 13, -10, 4), Németh-Laboutka 2:3 (3, -12, 7, -8, -7), Magyar-Bardon 1:3 (-7, -7, 9, -9), Varga-Kaucky 2:3 (3, -5, -14, 4, -6), Marsi-Bardon 2:3 (3, 4, -9, -6, -11), Németh-Kaucky 3:1 (5, -10, 4, 4), Magyar-Simoncik 2:3 (1, -2, 5, -5, -5), Varga-Laboutka 3:0 (7, 6, 11)
B-csoport
Postás-Matáv SE–Mareka Malacky (szlovák) 6:2
Pázsy, Bátorfi-Truksa, Bazenov 3:0 (3, 2, 11), Lindner, Gerold-Palacek, Palavcik 3:0 (7, 5, 8), Pázsy-Palavcik 3:0 (4, 2, 7), Lindner-Palacek 3:0 (3, 3, 5), Bátorfi-Truksa 0:3 (-5, -8, -8), Gerold-Bazenov 3:1 (8, -9, 10, 8), Pázsy-Truksa 2:3 (9, -9, 9, -6, -9), Lindner-Bazenov 3:0 (7, 3, 5)
Nôk
B-csoport
Statisztika–SV Schwechat (osztrák) 6:1
Fazekas, Molnár-Herczig, Popova 1:3 (9, -7, -7, -8), Boros-Popova 3:0 (9, 7, 4), Fazekas-Tusinska 3:0 (3, 9, 4), Molnár-Herczig 3:2 (9, -5, -6, 5, 4), Fazekas-Popova 3:1 (-12, 8, 8, 9), Boros-Herczig 3:0 (5, 9, 6), Molnár-Tusinska 3:0 (8, 7, 7)
Olympic Wien (osztrák)–BSE 1:6
Filistová, Ebner-Kókai, Vass 0:3 (-6, -6, -2), Ebner-Kókai 0:3 (-6, -5, -7), Filistová-Vass 0:3 (-7, -8, -4), Graf-Gubi 1:3 (8, -5, -8, -7), Filistová-Kókai 1:3 (-7, 13, -8, -7), Ebner-Gubi 3:2 (-9, 7, 5, -4, 8), Graf-Vass 0:3 (-8, -3, -5)

A férfiaknál az elmúlt évi döntős Postás-Matáv SE néhány héttel ezelőtt ugyan vereséget szenvedett a BL-selejtezőben, ám a jelek szerint ez nem szegte kedvét Temes Péter együttesének, ugyanis a szlovák Mareka Malackynak – elsősorban a válogatott Truksa jóvoltából – csak felvillanásai lehettek a Róna utcában, a Pázsy, Bátorfi, Lindner, Gerold négyes a papírformának megfelelően hozta a meccset.
Tavaly rendkívül rosszul kezdett a BVSC férficsapata, s ezért is fordult elő, hogy végül "csak” az ötödik helyen zárta a sorozatot. Nos, a Szőnyi útiak a jelek szerint az idénykezdettel bajban vannak: a prágaiak elleni hazai meccsükön már 3:0-ra vezettek, ám ezt az előnyt is leadták, s a végén örülniük kellett a pontosztozkodásnak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik