Újak nélkül nagyon nehéz lesz

GALAMBOS PÉTER, IZSÁNYI SZABOLCSGALAMBOS PÉTER, IZSÁNYI SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2002.08.12. 20:27
Címkék
A vasárnapi Community Shield-találkozóval megkezdődött az angol futballidény, amelyet hétrészes sorozatban vezetünk fel. A cardiffi "szuperkupa két résztvevőjét, a Liverpoolt és az Arsenalt csak az 5., illetve a 6. fejezetben tárgyaljuk, ma a Chelsea kerül terítékre. Úgy tűnik, a sztárjaik elvándorlásával fenyegetett "kékeknek végül is sikerült megtartaniuk legjobbjaikat  egy kivételével , ennek ellenére a szigetországi szakemberek azt jósolják, hogy nem tudják majd megismételni előző szezonbeli hatodik helyüket. Új nagyágyút ugyanis képtelenek voltak igazolni, márpedig ezt manapság senki sem engedheti meg magának, ha legalább a csúcs közelében akar maradni.
Jimmy Floyd Hasselbaink (kékben) sokat tehet azért, hogy a Chelsea az idén végre kiemelkedjen a középszerűségbôl (Fotó: afp)
Jimmy Floyd Hasselbaink (kékben) sokat tehet azért, hogy a Chelsea az idén végre kiemelkedjen a középszerűségbôl (Fotó: afp)
Jimmy Floyd Hasselbaink (kékben) sokat tehet azért, hogy a Chelsea az idén végre kiemelkedjen a középszerűségbôl (Fotó: afp)
Jimmy Floyd Hasselbaink (kékben) sokat tehet azért, hogy a Chelsea az idén végre kiemelkedjen a középszerűségbôl (Fotó: afp)
Jimmy Floyd Hasselbaink (kékben) sokat tehet azért, hogy a Chelsea az idén végre kiemelkedjen a középszerűségbôl (Fotó: afp)
Jimmy Floyd Hasselbaink (kékben) sokat tehet azért, hogy a Chelsea az idén végre kiemelkedjen a középszerűségbôl (Fotó: afp)
Szokatlan jelenség, hogy ezúttal elmaradt a Chelsea-nél a monstre nyári bevásárlás. A kilencvenes évek közepe-vége óta úgy emlegették a szigetországban a londoni klubot, mint az átgondolatlan átigazolási mánia eklatáns példáját. Becsvágyó, a szezon előtti megnyilatkozásaiban minduntalan a bajnoki címről, de legalábbis a dobogóról beszélő elnöke, Ken Bates évről évre rengeteg pénzt ölt a klubba. Valóban nagy játékosokat szerzett meg, de többségük akkor már túljutott pályafutása zenitjén (viszont a neve miatt ettől még borzasztóan drága volt), a tudatos csapatépítésnek, posztra történő igazolásnak pedig végképp nem volt nyoma. Nem meglepő, hogy a kérdéses időszakban egy harmadik helynek örülhetett csak a Stamford Bridge közönsége, 1999-ben.
Ugyanakkor ne legyünk igazságtalanok: 1998-ban a KEK-et azért megnyerte a csapat. Ez volt Gianluca Vialli egyetlen igazi sikere, őt hamarosan honfitársa, Claudio Ranieri váltotta a kispadon. A költekezés folytatódott, de az eredmények elmaradtak, az előző évadban például az a csúfság érte az egyesületet, hogy az UEFA-kupa második fordulójában az izraeli Hapoel Tel-Aviv búcsúztatta el (igaz, a közel-keleti helyzetre tekintettel több játékos nem mert elutazni a kinti, 2–0-ra elvesztett meccsre). Ha már a nemzetközi kupaporondnál tartunk: a tavalyi premiershipbeli hatodik hely nem lett volna elég az UEFA-kupára, de az Arsenal duplázásának köszönhetően az FA-kupa második helye már igen.

Chelsea (6.)


Alapítási év: 1905
Menedzser: Claudio Ranieri
Stadion: Stamford Bridge (befogadóképessége: 41 000)
A klub színe: kék-fehér
Mezszponzor: Fly Emirates
Legnagyobb sikerei: 2x KEK-gyôztes (1971, 1998), Európai Szuperkupa-gyôztes (1998), angol bajnok (1955), 3x FA-kupa-gyôztes (1970, 1997, 2000), 2x Ligakupa-gyôztes (1965, 1998)

Cím: Stamford Bridge, London SW6, 1HS
Tel: 00 44 207 385 5545
Fax: 00 44 207 381 4831
Internet: www.chelseafc.co.uk

A keret. Kapusok: De Goey (1), Cudicini (23), Bosnich (31); védôk: Babayaro (3), Desailly (6), Bogarde (7), Gallas (13), Le Saux(14), Melchiot (15), Ferrer (18), Terry (26); középpályások: Lampard (8), Zenden (11), Petit (17), J. Morris (20), De Lucas (21), Grönkjaer (30), Ambrosetti; csatárok: Hasselbaink (9), Stanic (12), Gudjohnsen (22), Zola (25), Forssell (32), C. Cole (39)
Mármost az idén az a helyzet, hogy a középmezőny elején is nehéz lesz megtartania a gárdát a 3. szezonját kezdő olasz trénernek, mert a rossz pénzügyi mérleg miatt még egy árva öregedő csillag sem érkez(het)ett a keretbe. Az átlagéletkor persze így is 27 év fölötti, az első csapatban pedig még ennél is magasabb. Viszont kétségtelen diadalként értékelendő, hogy a jobb sorsra – azaz egyesületre – érdemes, éppen ezért a távozás gondolatával a legkomolyabban foglalkozó két csatárt, Jimmy Floyd Hasselbainket és Eidur Gudjohnsent egyaránt sikerült megtartani. Az előző idényben 23, illetve 14 gólt (tehát együttvéve a Chelsea találatainak több mint felét) termelő holland, izlandi ékpáros mentheti meg együttesét az idei nagy lebőgéstől – de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül meg is menti. Az egyetlen olyan távozó, akiért igazán kár, a Milan által egymillió fontért megvett olasz Samuele Dalla Bona. Jellemző, hogy személyében egy fiatal, mindössze 21 éves, rendkívül tehetséges középpályást veszített el a Chelsea.
Az egyetlen említésre érdemes új ember az Espanyoltól érkezett spanyol középpályás, Enrique de Lucas, de a többi hispániai kiszemelt becserkészése kudarcba fulladt. Ranieri ugyanis igényt tartott volna a Real Madrid két futballistájára is, ám a kameruni Geremit elhappolta az orra elől a Middlesbrough, míg a brazil Flávio Conceicao maradt a királyiaknál. Néhány hete feljegyezhettünk egy gyenge kísérletet Dino Baggio (Lazio) megszerzésére, de erről azóta sem esett több szó.
Így áll tehát a helyzet néhány nappal a rajt előtt, s a fentiek alapján könnyen elképzelhető, hogy a kilencvenes évek első feléhez hasonlóan ismét a táblázat második felében találja magát a klub az utolsó forduló után. Hacsak nem köszönt be egyszerre Desailly, Ferrer, Bogarde, Petit, Stanic, Zenden és a többiek másodvirágzása…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik