Súgtak, kocogtak és tapsoltak

Véletlen volt persze, mégis egyfajta üzenetértékkel is bírt, hogy a Pénzügyőr klubházának farsangi hangulatot árasztó díszítésű tanácstermében Horváth Pál helyezkedett a legközelebb a bejárathoz. A több klubnál több minőségben megfordult taxisfőnök, aki mostanság a Dabas menedzsereként, sőt a hivatalos klubinformáció szerint vezetőedzőjeként is dolgozik, tulajdonképpen csak átmenetinek szánta látogatását az edzőképző A-licences tanfolyamának csütörtök reggeli felvételi vizsgáján. Az elmúlt hetekben a másodosztályú bajnokság átszervezése kapcsán az MLSZ és a profiliga ellen frontális támadást indító üzletember most azt találta ki: lemond a felvételi lehetőségről a Kispesten vezetőedzővé kinevezett, ám az MLL nyomására pályaedzővé visszaminősített Fitos József javára, aki néhány nappal lekéste a szeptember másodikán induló tanfolyam jelentkezési határidejét. Korábban e felajánlást megtette Szurgent Lajos, a Honvéd másik pályaedzője is, ám mivel az edzőképző központból határozott jelzés érkezett arról, hogy az efféle komolytalankodó cserebere nem megoldható, Szurgent önmaga képviseletében töltögette ki a papírokat csütörtök reggel Pasaréten.
Végül Horváth Pál próbálkozására sem volt szükség, Fitos József ugyanis fel sem bukkant a Pénzügyőr-pályán. Gyaníthatóan a magyar futballban a fekete bárány szerepét mostanság önkéntesen felvállaló tréner is ráérzett, hogy csupán fölösleges feszültségkeltés lett volna e kísérlet, így jobb híján kivárja a soron következő tanfolyamot, addig pedig pályaedzővé lefokozva végzi ugyanazt a munkát Kispesten, amit eredetileg eggyel előkelőbb rangfokozattal látott volna el. Az UEFA által engedélyezett huszonöt hallgatói helyért így elvben hatvankilencen versengtek volna, ám valamelyest már a felvételi vizsga előtt megrostálódott a mezőny: néhányan nem jöttek el, de olyan is akadt, aki önként halasztott. Ifjabb Albert Flóriánnál például nem voltak edzéstervek, s mivel az elkövetkező hetek-hónapok amúgy is túlzsúfoltnak ígérkeznek a mostanság a Ferencváros ificsapata trénereként dolgozó egykori válogatott játékos számára, az edzőképző központ egyik vezetőjével, Both Józseffel folytatott rövid egyeztetés után (a képzés első számú honi felelőse, Mezey György igazoltan volt távol, hiszen az MLSZ elnökségének ülésén vett részt) a "kis Flóri” úgy döntött, majd legközelebb fut neki az A-licences erőpróbának. Ideje persze még van, hiszen a minősítés egyelőre csak a két profiosztály felnőttcsapatainak vezetőedzőinél alkalmazási feltétel. Igaz, már nem túlzottan sok, hiszen 2004-től az utánpótlás-szakágvezetőknek is A-licences bizonyítványt kell őrizniük otthon a szekreterben.
Akik végül nem riadtak el a felvételi vizsgától, és megfeleltek az előzetes feltételeknek is (B-licences oklevél, naplóval igazolt legalább egyéves szakvezetői ténykedés, játékvezetői vizsga, illetve orvosi igazolás, ők végül ötvenen voltak), azokra két vizsgablokk várt a Pénzügyőr-pályán. Első lépésként tesztkérdésekre kellett válaszolniuk, e feladat az általános futballműveltség tesztelésén túl a B-vizsga szakmai ismeretanyagára épült. A vizsgáztató stábot irányító Both József egy keménykezű tanár módjára (hiába, no, mégiscsak nyolc esztendőn át állt a katedrán a TF-en) a puskázás csábítását eleve kizárandó arra utasította a hallgatójelölteket, hogy csak egy-egy tollat tartsanak maguknál, minden más holmijukat gyűjtsék kupacba a terem végében. A feladatmegoldásra egy órát kaptak az egyébként három csoportra osztva felvételiző trénerek, s noha a jelentkezők egymás riválisai voltak, olykor azért sustorgó egyeztetések mégiscsak zajlottak. A tanárcsapat ekkor már korántsem volt olyan szigorú, sőt Both Józsefet – ezt természetesen a pályázók nem tudhatták – talán még kenyérre is lehetett volna kenni. Boldogsága persze nem volt véletlen: előző este jött a hír, hogy az európai szövetség végrehajtó bizottsága áldását adta a magyarországi pro-licenc kiadására. Noha a hivatalos ceremónia ez ügyben még hátravan, de az amúgy ezer sebből vérző honi futball az edzőképzést illetően immár megkérdőjelezhetetlenül csatlakozott a kontinens elitjéhez. Pro-licenc-kiadási joga Európában mostanság tizennégy szövetségnek van, a magyarral együtt a szlovénok, a lengyelek és az angolok kapták meg e jogot (a hazai edzői kar tagjai közül jelenleg az edzőképző három oktatója, Mezey György, Both József és Tajti József mellett tizennégy aktív tréner dicsekedhet a legmagasabb képzettséggel, a tizenötödik az áprilisban tragikus körülmények között elhunyt Simon Tibor volt, s ha már a számoknál tartunk: A-licenccel manapság 130, B-vel pedig 1350 tréner dicsekedhet itthon). Más kérdés, hogy a sorsdöntő csata megnyerése még nem jelenti a magyarországi licencháborúság végét, mifelénk ugyanis a jelek szerint továbbra sem csitultak el végérvényesen az edzői jogosítványok kiadása kapcsán a különböző érdekcsoportok által szított színfalak mögötti csaták. Aligha véletlen, hogy Köpf Károly, a sportminisztérium sportügyekért felelős helyettes államtitkára éppen most, a szerdai Magyar Hírlapban látta fontosnak közhírré tenni, hogy a GYISM "csak az állam által akkreditált edzőközpontok diplomáit ismeri el”; és hogy a "pro-licenc nem tartozik ezek közé”…

A pasaréti írásbelit egy fizikai tesz, a 2000 méteres futás követte, időkorlát nélkül. A feladat csak látszólag volt könnyű, hiszen akadt olyan próbázó (nevét fedje jótékony homály), aki már az első kör végén is csak vonszolta magát, így aztán – mint egy Formula–1-es versenyen – egymást követték a lekörözések. Ugyanakkor az igazsághoz is hozzátartozik, hogy a távot egyébként becsülettel legyűrő Bozai Gyula és a jelenleg az angyalföldi juniorokat dirigáló Pál Zoltán között például éppen három évtized a korkülönbség. De hogy mennyire nem mellékes a szakvezetők erőnléte, arra csak egyetlen adalék: két esztendeje az UEFA azért dorgálta meg a magyar edzőképzőt, mert az európai szövetség megfigyelőjének jelentése szerint az A-licencért vizsgázó trénerek fizikai állapota diplomatikusan fogalmazva nem volt éppen ideális. Mert hát minden ellentétes híresztelés dacára Nyonból igencsak szigorúan figyelik a kontinentális edzőképzőközpontokban zajló szakmai munkát, s hogy e licenckiadási jog nemcsak megszerezhető, hanem el is veszthető, arról legújabban a csehek tudnának érdekes történettel szolgálni… A futóteszt után jött a lényeg, a legfeljebb tízperces edzésbemutató; az aktuális vizsgázónak rendre a felvételiző kollégák asszisztáltak. S hogy a rivalizálás nem ölte ki a kollegiális szellemet a magyar trénerekből, azt bizonyítja: egy-egy vizsgagyakorlat után a társak lelkes tapssal köszöntötték az addig őket instruáló felvételizőt. Hogy mindez befolyásolta volna az olimpiai válogatott szakvezetőjével, Róth Antallal és a felnőttválogatott pályaedzőjével, Dajka Lászlóval kiegészített felvételi bizottságot, az legalábbis kétséges, de néhány napon belül hivatalosan is kiderül, ki az a huszonöt edző, aki nekivághat a száznegyven órás tanfolyamnak. Senkinek ne legyen kétsége, a versenyfeltételek nem egyenlőek, más kérdés, hogy a hír nem pontosan úgy igaz, ahogyan azt időnként suttogják: aki ugyanis válogatott labdarúgó vagy élvonalbeli futballista volt, mesteredzői címmel rendelkezik, előéletének köszönhetően bizony pluszpontokkal rajtol, miképpen előnyt jelent a felvételnél a sportágban végzett munka, a minél magasabb iskolai végzettség és a nyelvvizsga is.
Persze a kispadon, az éles versenyhelyzetekben ők is csak magukra számíthatnak…