Cselgáncs: Hat érmet várnak a magyarok

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
Vágólapra másolva!
2002.06.27. 20:13
Címkék
A győri sportkedvelők nem panaszkodhatnak, hiszen a Rába-parti város falai között egymást érik a rangos sportesemények. Az elmúlt hét végén a karate klubcsapatok Európa-bajnoksága zajlott a Magvassy-sportcsarnokban, ezúttal pedig – június 29–30-án – várhatóan 38 ország ifjú cselgáncsozói küzdenek majd az ifjúsági Európa-bajnoki címért. Aztán még el sem hagyják a dzsúdósok a várost, máris érkeznek a triatlonisták, hogy részesei lehessenek a július 3. és 7. között zajló triatlon-kontinensviadalnak.– Hazánkban utoljára csaknem huszonöt éve, 1978-ban, Miskolcon zajlott ifjúsági Európa-bajnokság és most minket, győrieket ért az a megtiszteltetés, hogy házigazdái lehessünk ennek a rangos és az előjelekből ítélve igen népes kontinensviadalnak. A nevezésekből kitűnik, hogy várhatóan harmincnyolc ország több mint négyszáz tizenöt-tizenhat éves fiú- és lányversenyzői vesznek részt a kétnapos viadalon. Úgy a fiúk, mint a lányok nyolc-nyolc súlycsoportban küzdenek meg egymással. A sok indulóra való tekintettel úgy döntöttek a szervezők, hogy a Magvassy sportcsarnok küzdőterén nem három, hanem négy tatamin folynak majd a versenyek, melyek várhatóan így is kora reggeltől késő estig tartanak – tájékoztatott Molnár Péter városi sportigazgató, aki egyben az Eb-verseny igazgatója is.Az első napon, szombaton mindkét nemben az alsó (50, 55, 60, 66, ill. 40, 44, 48, 52 kiló), míg vasárnap a felső (73, 81, 90, +90, ill. 57, 63, 70, +70) súlycsoportokban döntik el az Európa-bajnoki címet. Az ünnepélyes megnyitóra szombaton, 16 órakor kerül sor, míg zárásként ötnapos nemzetközi edzőtábor következik.A hazánkat képviselő versenyzőket egyébként már kijelölték a szakemberek, akik öt-hat érmet, köztük egy aranyérmet várnak a fiataloktól. Az Eb érdekessége, hogy a Győrött élő és dolgozó kitűnő cselgáncsszakember, Vági Miklós a 24 évvel korábban, Miskolcon rendezett ifjúsági Eb-n narrátorként végzett munkájával vált ismertté a sportágban. Az azóta eltelt mintegy negyed évszázad során nemcsak a győri fiatalok ezreivel szerettette meg a küzdősportot, de a sportág nemzetközileg elismert versenybírójává lépett elő. Ilyen minőségében olimpiákon, világversenyeken szerzett elismerést a magyar sport számára, és ezúttal újra segít majd a kontinensviadal lebonyolításában.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik