Központi lőtérre vágynak a lövők

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2002.06.19. 21:27
Címkék
Az olimpiai egyeztető megbeszélések sorozatát szerda délelőtt a sportlövők folytatták a MOB Balogh Tihamér utcai székházában.
Képviselőik – Krzyzewsky Miklós elnök, Kovács Tibor főtitkár és Hammerl László szövetségi kapitány – régi gondjaik megoldásához kértek segítséget a jelenlévő Köpf Károlytól, a GYISM sportért felelős államtitkár-helyettesétől, aki új tisztségében első alkalommal vehetett részt egyeztetésen. A kérés megoldása nem könnyű, hiszen a Marczibányi téri lőtér sajnálatos elvesztése óta a központi lőtér hiánya jelentősen hátráltatja a felkészülést, de még a korszerű Sius Ascor célberendezést is csak az öttusázókkal társbérletben használhatják – és utóbbiak bizony előnyt élveznek. Az olimpiai részvételt illetően a műsoron szereplő 28 sportág közül a sportlövők előtt nyílt először alkalom kvótaszerzésre. Ám eddig erőfeszítéseik nem jártak sikerrel, hiszen egyik Világkupán sem sikerült kiharcolni az indulási jogot. Igaz, a légpuskás Sidi Péter például rendkívül közel volt a célhoz, mivel kétszer is ezüstérmet szerzett, ám sajnos akkor csak a győztes válthatott repülőjegyet Athénba. A közeljövőben a Suhlban rendezendő koronglövő Világkupa-viadalon egy-két, a Lahtiban július 2. és 16. között sorra kerülő világbajnokságon – ahol valamennyi fegyvernem képviselői szerepet kapnak majd – pedig a népes magyar indulói gárdától három-négy kvóta megszerzésében reménykednek. A küzdelem mindenesetre élesedik, hiszen sportlövészetben a részvételi lehetőség a 17 versenyszámban 410 résztvevőről 390-re csökkent.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik