Hét labdarúgótól elköszöntek

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2002.06.16. 20:11
Címkék
Az elmúlt idényben a DVTK csapata ezüstérmet szerzett az NB I B Keleti csoportjában. A csapat szereplésére nem lehetett tehát panasz, teljesült a cél, amit a februárban színre lépett befektetők fogalmaztak meg: a gárda dobogós helyen végzett.
Igen ám, de Miskolcon és a megyében nem a második vonal jelenti az álmok netovábbját. Jól tudja ezt Reszeli Soós István, a klub menedzser-igazgatója is, aki mostanság folyamatosan tárgyal, szervez és egyeztet. Teendő van bőven, hiszen azon az öt labdarúgón kívül, akit az új vezetés hozott a télen Diósgyőrbe, a hónap végén szinte valamennyi labdarúgónak lejár a szerződése. Új keretet kell tehát kialakítani, s olyan labdarúgókat akarnak megszerezni, akik a szakmai és az üzleti szempontoknak is megfelelnek. Az eldőlt, hogy nem kínáltak szerződést Barva Ákosnak, Berecz Zsoltnak, Domokos Bélának, Lippai Ákosnak, Márkus Péternek, Sivák Sándornak és Varga Endrének. A három kapust szeretnék megtartani, ám Nagy Zoltán még töpreng, ugyanis Debrecenbe is hívják. Reszeli szerint több játékossal napokon belül megszülethet az egyezség, a klub irányítói ugyanis a gerincet szeretnék megtartani. A sokáig sérült Kiser László és Kovács Norbert még nem teljes értékű játékos, de őket is marasztalják. Amennyiben Kiser lába nem bírná a terhelést, az egyesület vezetésében számítanak rá. Ami a frissítéseket illeti, az élvonalból két-három labdarúgót igazolnak, s külföldről is szeretnének hozni egy-két játékost, melléjük pedig fiatalokat keresnek. A szakmai stáb változatlan: Pajkos János vezetőedzőnek továbbra is Veréb György és Sverla Béla segít.A menedzser-igazgató szerint június 30-ig sikerül rendezni adósságaikat is. Küszöbön áll egy jelentős megállapodás aláírása is a bőcsi székhelyű Borsodi Sörgyár illetékeseivel. A diósgyőri feljutási tervek megvalósulásához az előzetes számítások szerint 150-180 millió forint szükségeltetik. Reszeli hangsúlyozta: a DVTK nem csak "beesni” akar az első osztályba, hanem szeretne ott hosszú távon megmaradni. Egyébként a közelmúltban a tulajdonviszonyokban változás történt: a Reszeli Soós István által képviselt, négyfős szindikátus 86 százalékos üzletrészt szerzett meg a csapatot működtető gazdasági társaságban (tizenegy százalék a Borsod Voláné, a fennmaradó három százalék a szurkolókat tömörítő DVTK SE tulajdona).A DVTK játékosai kedden találkoznak, ekkor kezdik meg a felkészülést. Az első héten még próbajátékon lévőket is tesztel Pajkos János és stábja, aztán viszont következik a napközis rendszerű gyakorlás. A tervek szerint egy hetet edzőtáborban tölt majd a csapat. Olyan helyre akarnak utazni, ahol kétnaponta előkészületi mérkőzéseket is játszhatnak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik