Német focisuli

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2002.06.01. 20:20
Címkék
A német válogatott néhány meghatározó emberének sérülése nyomán sokan azt várták a "sötét lónak számító szaúdiaktól, hogy meglepik a vb favoritjai közé (egyelőre) nem sorolható Nationalelfet. Ez voltaképpen sikerült is, hiszen Rudi Völler és tanítványai aligha számítottak ennyire gyenge ellenfélre. Gyakorlatilag azt csináltak, amit akartak, noha meg sem erőltették magukat túlzottan.
Carsten Jancker már a 2. percben helyzetbe került, az ötös bal sarkáról azonban – egy védővel a nyakán – keresztbe lőtte a labdát, Miroslav Klose meg lemaradt róla a túloldalon. Nem sokkal később el-Dzsaber tett úgy, mintha meg akarná rohamozni a német kaput, de a tizenhatoson mogorva képpel sorakozó riválisok láttán inába szállt a bátorsága, kicsit kavargatott, és visszafelé passzolt. Ezzel a csupazöldben játszó ázsiaiak erre a félidőre le is tudták a támadás témakörét.Nem így a németek. A rettentően agilis Jancker a 8. percben versenyt futott egy védővel, elpöckölte a bőrt a késve kirontó el-Diaja mellett, aztán felpattant, utolérte, és a hálóba segítette – ám a bíró ismeretlen oknál fogva nem adta meg a gólt.
Így látták a főszereplők

Rudi Völler:
– Fantasztikus ilyen különbséggel nyerni az elsô meccsen. Azonnal nekiestünk az ellenfélnek, agreszszívan támadtunk az utolsó percig. Nagyon elszántak voltunk, egy percig sem hagytunk kétséget afelôl, hogy ki fog gyôzni. Mindenki remekül koncentrált és motivált volt, a diadalt a technikánknak és a csapatjátékunknak egyaránt köszönhetjük. Kiemelném Klosét, akinek a három gólja mellett egy asszisztja is volt, én pedig volt csatárként különösen örülök, ha a játékosaim sokat lônek. Hamann szintén nagyszerûen játszott, csírájában elfojtotta a szaúdiak próbálkozásait. Ugyanakkor nem szabad elszállnunk magunktól, mert mindannyian tudjuk, hogy a szaúdi válogatott ma nem volt túlzottan erôs.

Nasszer el-Dzsohár: – Elnézést kérek a nézôktôl és az otthoniaktól. Borzasztóan csalódott vagyok, elismerem a felelôsségemet a vereségben. De még mindig van esélyünk továbbjutni a csoportból. Ezennel megígérjük a honfitársainknak és az egész arab világnak, hogy mindent kiadunk magunkból a következô két mérkôzésen.

Michael Ballack: – Nagyon örülök, hogy ilyen pompásan alakultak a dolgok. Nem gondoltuk, hogy ennyire szép gyôzelem lesz belôle, igazi euforikus hangulatban vagyunk. Igaz, hogy a harmadik-negyedik gól után feladták a szaúdiak, és attól fogva jöttek a könnyû gólok, de ne felejtsük el, ennek eléréséhez erôszakosan és jól kell játszani az elején. Fontos három pontot szereztünk, amit persze nem becsülhetünk túl. Így kell tovább játszanunk, noha mostantól sokkal erôsebb riválisokkal kerülünk szembe.

Miroslav Klose: – Mindig is az volt az álmom, hogy valamilyen világversenyen meghatározó szerepet játszhassak. Örülök, hogy bebizonyítottam, képes vagyok elviselni a nyomást, és nem csak a Bundesligában tudok eredményes lenni. Köszönet a csapattársaimnak, akik lehetôvé tették ezt a három gólt. Csodálatos érzés ennyiszer betalálni egy világbajnoki mérkôzésen, de láttam az Írország–Kamerun összecsapást, úgyhogy tisztában vagyok vele, a következô meccsünk az írek ellen egészen más lesz.

A 20. percben ugyanakkor – cseppet sem váratlanul – megszületett a vezetés. Ballack balról, az oldalvonal mellől kanyarított be, Klose estében fejelt a kapu bal oldalába. (Úgy hírlik, mindeközben a szaúdi védelem is jelen volt valahol, de az biztos, hogy az eseményektől tisztes távolban.)
Ötször hatvan szekundum kellett csak a másodikhoz, a Kaiserslautern-csatár ezúttal a felhők közül bólintott a háló bal felébe, és ismét meg kell említenünk, hogy a legkevésbé sem zavarták a megilletődötten szemlélődő védők. Kicsivel ezután fontos eseményt jegyezhettünk fel, a szaúdiak először törtek ugyanis be az eladdig Oliver Kahn privát üdülőkörzetének számító német tizenhatosra, jött viszont Christian Ziege, és szögletre mentett.
Mintegy tíz perc erejéig viszavett kissé a háromszoros világbajnok, de ebbe belefért az is, hogy Jancker szinte a gólvonalról fejeljen fölé egy szögletet. A 40. percben aztán a korábban két asszisztot jegyző Ballack fejelt, hová máshová, mint a kapu bal oldalába.
A játékrész végén, Frings beadása után Jancker is beköszönt, az ötösről adva kötényt el-Diajának. Ha volt is valami minimális tartása addig Nasszer el-Dzsohár legénységének, e pillanatban az is semmivé lett, edzőmeccsé silányult a találkozó.
Ballackék aztán a második 45 perc első harmadában nem igazán forszírozták a góllövést. A végéig még így is jók voltak viszont négy újabb találatra, jóllehet láthatóan a jövőre gondolva igyekeztek nem kifutni magukat. A 70. minutumban Klose furcsán fejelte meg a Frings által becsavart labdát, de ez sem mentette meg a mesterhármastól, mivel úgy tetszett, el-Diaja készségesen felemelte a karját, hogy elférhessen a hóna alatt a játékszer. Kisvártatva Thomas Linke is feliratkozott az eredményjelzőre, majd Oliver Bierhoff rúgott egyet spiccel, jó messziről, végül Schneider szabadrúgásból mattolta a szerencsétlen el-Diaját.
A legnagyobb győzelmek

A vb-k történetében 31. alkalommal fordult elô, hogy egy csapat egy mérkôzésen legalább hatszor találjon az ellenfél hálójába. A listát Magyarország vezeti öt ilyen produkcióval, második Németország (négy), utána jön Argentína, Brazília és Uruguay (három–három). A mostaninál nagyobb különbségû diadal mindössze három akadt: Magyarország–Salvador 10–1 (1982), Magyarország–Dél-Korea 9:0 (1954), Jugoszlávia–Zaire 9–0 (1974). Van azonban még két 8:0 is: 1938-ban Svédország Kubát, 1950-ben Uruguay Bolíviát verte ilyen különbséggel. A német (NSZK-beli) válogatott eddig ötször nyert öt- vagy annál többgólos különbséggel: Törökország 7:2 (1954), Ausztria 6:1 (1954), Svájc 5:0 (1966), Mexikó 6–0 (1978), Szaúd-Arábia 8–0 (2002).
A Nationalelf tehát dicséretes módon ontotta a gólokat, évtizedekkel előtti vb-k erőviszonyait idézve. A szaúdiaknak az utolsó percekben volt néhány támadásféleségük, de egyébként alig értékelhető a teljesítményük.
Ha csak ebből a meccsből indulnánk ki, azt mondhatnánk, a FIFA esetleg fontolóra vehetné a hokiban honos A-, B- és C-csoportos vb-k rendezését. Reméljük, hogy ezen a tornán nem lesz több, ezt a javaslatot támogató összecsapás.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik