Róth Antal és Georges Leekens együtt fognak dolgozni? (Fotó: Török Attila)

 

A világbajnoki selejtező után távozó Bernd Storck stábjában a pályaedzőként dolgozó Andreas Möller volt a kapitány jobbkeze, ám egyelőre nem tudni, hogy Georges Leekens kinek szánja ezt a bizalmi szerepkört. Az már korábban eldőlt, hogy a Bernd Storck stábjában is helyet kapó Szélesi Zoltán munkájára az új kapitány is igényt tart, jóllehet a pontos szerepköre egyelőre nem ismert.

Bár a múlt heti sajtótájékoztatóján a 68 esztendős szakvezető úgy fogalmazott, két-három hét múlva nyilvánosságra hozza a végleges névsort, nem lenne meglepő, ha Róth Antalra is számítana – őt ugyanis név szerint említette.

„Hozhattam volna Belgiumból segítőket, de én nem ezt az utat járom – mondta a sajtótájékoztatón Georges Leekens. – Olyan segítőket szeretnék, akik azonosulnak a gondolataimmal és azzal, amit képviselek. Szükség van nagy nevekre, mint például Róth Antal, aki jól ismeri a játékosokat, ugyanakkor lesznek kevésbé ismert tagok is. Nem vagyok könnyű ember, megpróbálom felmérni, kik segíthetnek nekem.”

Róth Antalén kívül Disztl László nevét is többször lehetett hallani az utóbbi időben, a 28-szoros válogatott labdarúgó a magyar és a belga futballban is ismert, 1989 és 1994 között ugyanis az FC Bruges-ben szerepelt, és Georges Leekens is volt az edzője. Esetleges szerepvállalásával kapcsolatban lapunk is kereste a legutóbb Siófokon dolgozó edzőt, ám ő közölte, hogy egyelőre nincs mit mondania.

Az is kérdéses, hogy ki felel majd a kapusok felkészítéséért. Nem tudni ugyanis, melyik szakember léphet a Bernd Storckkal együtt távozó ugyancsak német Holger Gehrke helyére.

Az sejthető, hogy magyar szakemberek alkotják majd a stábot, mert Leekens a legutóbbi sajtótájékoztatón is elmondta, hogy ez fontos szempont a szövetség számára.

A MAGYAR VÁLOGATOTT 2018-AS, MÁR ISMERT MÉRKŐZÉSEI*

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
2018. március 23., 20.00: Magyarország–Kazahsztán
2018. március 27., 20.00: Magyarország–Skócia
Júniusban további két felkészülési meccset tervez a szövetség, de ezekről még nem tudni részleteket.

NEMZETEK LIGÁJA

2018. szeptember 8., 18.00: Finnország–Magyarország
2018. szeptember 11., 20.45: Magyarország–Görögország
2018. október 12., 20.45: Görögország–Magyarország
2018. október 15., 20.45: Észtország–Magyarország
2018. november 15., 20.45: Magyarország–Észtország
2018. november 18., 20.45: Magyarország–Finnország

* A hazai találkozók helyszíne a Groupama Aréna lesz.