Válogatott: Mindenki tudja, hogy az én gólom szebb volt, mint Geráé – Shaqiri

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.06. 17:12
A Magyarország–Svájc labdarúgó világbajnoki selejtező előtti sajtótájékoztatón a vendégek középpályását, Xherdan Shaqirit arról kérdezték, hogy mély nyomot hagyott-e benne, hogy nem a lengyelek ellen szerzett ollózós gólját, hanem Gera Zoltán portugálok elleni átlövését választották meg az Európa-bajnokság legszebb találatának. Videón a válasz.

„Elsősorban támadójátékot játszunk, de a védekezésre is odafigyelünk. Eljött az idő, hogy bizonyítsuk, nagyobb csapatok ellen is megálljuk a helyünket, s ezt már meg is mutattuk a portugálok elleni sikerrel" – utalt Shaqiri az első fordulóra, amelyben Svájc hazai pályán 2–0-ra legyőzte az Európa-bajnok Portugáliát, míg a magyar válogatott gól nélküli döntetlent játszott a Feröer-szigeteken.

„Az elmúlt hetekben vádlisérülésem miatt nem léphettem pályára, de megfelelően tudtam regenerálódni, és jól sikerült a felépülésem" – tette hozzá a Stoke City 24 éves szélsője.

Vladimir Petkovic szövetségi kapitány is megtartotta sajtótájékoztatóját, és elmondta, hogy győzelemre játszik a svájci csapat a 2018-as oroszországi világbajnokság
selejtezőjén.

„A döntetlennel sohasem érjük be, győzelemre játszunk. Ezt nem tekinthetjük kötelezőnek, de mindent megteszünk a három pont megszerzéséért" – hangsúlyozta az 53 esztendős szakember Budapesten, a Groupama Arénában.

STORCK: MINDENKI EGÉSZSÉGES
„Nagyon várjuk az első hazai mérkőzést, hogy az Európa-bajnokság után ismét a saját szurkolóink előtt léphessünk pályára – idézte az mlsz.hu Bernd Storckot a csütörtök esti edzést követő sajtótájékoztató után. – A közönségünk lesz a csapat tizenkettedik embere, nagy szükségünk is lesz rá, mert kiváló rivális ellen játszunk. Felkészültünk a találkozóra, mindenki egészséges, és jó formában várja a mérkőzést.

Bernd Storck elmondta: bár két támadó kiesett a csapatból, szerencsére bő a keret ezen a poszton, ezért gond nélkül tudjuk pótolni mindkét hiányzó csatárt.
IDE KATTINTVA BŐVEBBEN OLVASHAT A MAGYAR SAJTÓTÁJÉKOZTATÓRÓL

Hozzátette, ismerik a magyar válogatott erősségeit és gyengeségeit is, de számukra a lényeg a saját játékuk lesz.

„Tiszteljük a magyar válogatottat, amely az Európa-bajnoki selejtezőkön folyamatosan fejlődött, és nagyszerűen teljesített a kontinensviadalon, de meg fogjuk mutatni, hogy mi is erősek vagyunk" – fejtegette Petkovic, akinek együttese a nyári franciaországi Eb-n a magyar csapathoz hasonlóan a nyolcaddöntőig jutott, ahol a lengyel válogatott tizenegyesekkel győzte le.

„Fontos, hogy csapatként megálljuk a helyünket, ahogy az elmúlt időszakban is. Szeretnénk megszerezni a csoportelsőséget, ám a második hely szempontjából is rendkívül fontos lesz a holnapi találkozó. De még nyolc mérkőzés hátra lesz ezután is" – mondta.

„Tudjuk a magyarokról, hogy pontot vesztettek az első fordulóban, de nem a tabellával foglalkozunk, hiszen láthattuk, hogy minőségi játékot mutattak az Európa-bajnokságon, ahol bátran, szemtelenül futballoztak, és önbizalmat szereztek" – emelte ki Yann Sommer. A Borussia Mönchengladbach 27 éves kapusa elmondta, a magyar válogatott az első fordulóban nem ért el jó eredményt, így biztosan olyan ellenféllel találkoznak pénteken, amely mindent megtesz majd a sikerért.

A svájciak keretéből Fabian Frei, Johan Djourou és Francois Moubandje dőlt ki sérülés miatt, Granit Xhaka pedig eltiltott, ezért nem játszhat pénteken a Groupama Arénában 20.45-kor kezdődő találkozón.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik