U17: az elitkörben a belgákkal is egy négyesbe kerültünk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.06. 12:17
null
Zuigéber Ákosékra (17) nehéz feladat vár az elitkörben (Fotó: Micheller Szilvia)
Az UEFA elkészítette a 2019-es U17-es Európa-bajnokság elitkörös csoportbeosztását. A selejtezőből csoportelsőként továbbjutó magyar együttes Belgiummal, Norvégiával és Bosznia-Hercegovinával került egy négyesbe. A minitornának Magyarország ad otthont.

 

A mieink – csakúgy, mint az U19-es korosztályban – a második kalapba kerültek a sorsolás előtt. A legjobbak közül a belgák, a harmadik kalapból a norvégok, a negyedikből pedig a bosnyákok kerültek a mi csoportunkba. A sorsolás után kiderült, mi leszünk a házigazdák.

A négyesekből a csoportelsők, valamint a hét legjobb csoportmásodik jut ki a május 3-án kezdődő kontinensviadalra, melynek Írország ad otthont.

A meccseken 2002. január 1. után született labdarúgók szerepelhetnek. A selejtezőkben a magyar együttesben többek között a Borussia Mönchengladbachnál pallérozódó Bekker Roland, a Genkben nevelkedő Németh András, valamint az Austria Wient erősítő Mester Csaba is pályára lépett. Utóbbi azonban keresztszalag-szakadás miatt szinte biztosan kihagyja a tornát.

2019-ES U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, ÍRORSZÁG
ELITKÖR
7. csoport:

Belgium
MAGYARORSZÁG (házigazda)
Norvégia
Bosznia-Hercegovina

A TELJES CSOPORTBEOSZTÁST ITT MEGTEKINTHETI!

MLSZ on Twitter

U17-es válogatottunk Belgium, Norvégia és Bosznia-Hercegovina korosztályos csapatával került össze a tavaszi Eb-selejtező elitkörben. A nyolc csoport első helyezettjei mellett a hét legjobb csoportmásodik is résztvevője lesz az írországi Európa-bajnokságnak. #U17

UEFA.com on Twitter

See the #U17EURO elite round draw: 15 teams to join hosts @FAIreland in May's finals https://t.co/oqdcBnRKmX



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik