Női Eb-sel.: meglepő vereség a törököktől, elszállt az Eb-álom

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.06. 19:54
null
A magyar női válogatott csalódást keltő eredményt ért el Törökországban (Fotó: mlsz.hu, archív)
A magyar női labdarúgó-válogatott idegenben 2–1-es vereséget szenvedett az eddig nyeretlen törököktől az Európa-bajnoki selejtezősorozat 5. számú csoportjában, ezzel minden esélyét elveszítette arra, hogy kijusson az Eb-re.

 

A mieink számára rémesen kezdődött a mérkőzés, hiszen a törökök Ece Türkoglu távoli emelésével már a negyedik percben megszerezték a vezetést (1–0). A folytatás sem alakult jól, sőt a 27. percben még nehezebb helyzetbe kerültünk, amikor Mosdóczi Evelin öngóljával megduplázták előnyüket a házigazdák (2–0).

Az első félidő végén aztán életjelet adott magáról a magyar csapat, Vágó Fanny passza után Jakabfi Zsanett szépített (2–1).

ELDŐLT, AZ OROSZOK A MÁSODIKOK
Az oroszok 3–0-s győzelmet arattak Horvátországban, ezzel matematikailag is biztossá vált, hogy a csoport második helyén végeznek. A mieink óriási bravúrral pontszámban még utolérhetik Oroszországot, ám a rosszabb egymás elleni eredmény miatt már nem előzhetik meg. A magyar válogatott valószínűleg a csoport harmadik helyén végez, de ha a horvátok idegenben legyőzik az oroszokat, akkor még vissza is eshetünk egy helyet.

Az első játékrészben csak három kapura lövéssel próbálkozó magyar válogatott a szünet után egy fokkal már veszélyesebben játszott, de összességében csalódást keltő teljesítményt nyújtott, és vereséget szenvedett – ezzel minden esélyét elveszítette, hogy kijusson az Európa-bajnokságra.

A legutóbbi hét hivatalos mérkőzésükből hatot elveszítő törökök 2014 szeptembere óta először nyertek tétmeccsen, míg a mieink idegenbeli győzelem nélkül zárták a selejtezősorozatot.

„Rosszul kezdtük a mérkőzést, mintha elhittük volna, hogy jó csapat vagyunk, és valahogy meglesz a győzelem a törökök ellen. Nem sikerült a csapat mentális felkészülése, és ebben teljesen magamra vállalom a felelősséget – tompán, lassan, rossz ritmusban játszottunk, ez nem fért bele a mérkőzésbe. Hiába javult fel később a teljesítményünk, és vettük át az irányítást, a kapu előtt kapkodtunk, pontatlanok voltunk, rossz döntéseket hoztunk, ezért nem sikerült az egyenlítés. A szezon végére elfáradtak a játékosok, és ezúttal nem tudtak extrát nyújtani azok, akik átlendíthették volna a csapatot a holtponton” – értékelt csalódottan Markó Edina szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

A magyar csapat szeptemberben a minden bizonnyal Marozsán Dzseniferrel érkező németeket fogadja, akik már kijutottak az Eb-re, és még gólt sem kaptak.

NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
5. CSOPORT, 7. FORDULÓ
Törökország–Magyarország 2–1 (2–1)
Antalya,
Akdeniz Egyetemi Stadion. V: Julia-Stefanie Baier (osztrák)
TÖRÖKORSZÁG: Akgöz – Güvenc, Tezkan, Erol, Karagenc – Gönültas, Yag (Erkan, 63.), Türkoglu (Cagan, 80.) – Korkmaz (Belci, 73.), Topcu, Pekel. Szövetségi kapitány: Talat Tuncel
MAGYARORSZÁG: Szőcs – Mosdóczi, Tálosi, Szabó V., Tóth G. – Csiszár H. (Rácz Zs., a szünetben), Szuh (Kaján, 70.) – Szarvas (Kocsán, 78.), Vágó F., Zeller – Jakabfi. Szövetségi kapitány: Markó Edina
Gólszerző: Türkoglu (4.), Mosdóczi (27. – öngól), ill. Jakabfi (40.)

A csoport másik mérkőzésén
Horvátország–Oroszország 0–3

AZ 5. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 6 6 30–0 18
2. Oroszország 6 3
2 1 9–5 11
3. MAGYARORSZÁG 7
2 2 3
8–19 8
4. Horvátország 7
2 1 4
8–10 7
6. Törökország 8
1
1 6 3–24 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik