Megvan a kötelező 3 pont Bosznia ellen

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.03.31. 20:00
null
A magyar együttes simán begyűjtötte a 3 pontot (Fotó: MLSZ)
A magyar női labdarúgó-válogatott Bosznia-Hercegovina együttesét fogadta világbajnoki selejtezőn Sopronban. Csapatunk folytatva eddigi remek szereplését, Vágó Fanny és Pádár Anita találatával 2–0-ra győzött, s továbbra is veretlen a sorozatban. Mivel a nap másik találkozóján Lengyelország 4–1-re győzött Romániában, nem tudtuk átvenni a vezetést a csoportban, de hátrányunk továbbra is csupán egy pont a lengyelek mögött.

Vágó Attila szövetségi edző Szőcs Réka – Krenács Lilla (Tóth I Alexandra a 83. percben), Tóth II Alexandra (Gáspár Cecília a 69. percben), Szeitl Szilvia, Gál Tímea – Smuczer Angéla – Jakab Réka, Vágó Fanny, Pádár Anita, Tóth Gabriella (Zágor Bernadett a 68. percben) – Nagy Anett összeállításban szerepeltette a gárdát.

A magyar válogatott, amely végig jelentős fölényben játszott, a kilencedik percben került előnybe. Ekkor egy rosszul sikerült bosnyák hazaadás után a labda kipattant a kapufáról, Vágó Fanny pedig közelről a hálóba helyezett.

Sok helyzetet alakított ki Vágó Attila csapata – a magyar játékosok kétszer a kapufát is eltalálták –, s a 36. percben meg is duplázta az előnyt a nemzeti tizenegy, ekkor egy jobb oldali beadást követően Pádár Anita volt eredményes. Ezután is a mieink irányították a mérkőzést, de, bár bőven akadt még helyzetük, az eredmény már nem változott.

„Nem játszottunk jól, sajnos lesüllyedtünk ellenfelünk színvonalára – nyilatkozta a mérkőzés után Vágó Attila. – Nehéz lesz a hátralévő három idegenbeli mérkőzés, három hét múlva Ukrajna következik, tulajdonképpen azon a mérkőzésen dől majd el, hogy mennyit is ér csapatunk."

A csoport másik szerdai meccsén Lengyelország 4–1 re nyert Romániában. A lengyeleket a remekül játszó Agnieszka Winczo mesterhármassal vezette győzelemre.

NŐI LABDARÚGÁS, VB-SELEJTEZŐ
8. CSOPORT, 5. FORDULÓ
Magyarország–Bosznia-Hercegovina 2–0
G: Vágó (9.), Pádár (36.)
Románia–Lengyelország 1–4

 

AZ ÁLLÁS
1. Lengyelország 5 4 1 16–6 12
2. Magyarország 5 3 2 10–4 11
3. Ukrajna 3 1 1 1 9–5 4
4. Románia 5 2 1 2 11–7 4
5.Bosznia-Hercegovina 6 6 0–24 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik