Mészöly Kálmán januárban átvette az MLSZ-életműdíjat (Fotó: Tumbász Hédi)

 

 

Úgy tűnik, az idei az Év sportolója-gálán MLSZ-életműdíjjal kitüntetett korábbi klasszis Vasas-labdarúgónak, volt szövetségi kapitánynak nem kell kés alá feküdnie szíve miatt – annak ellenére, hogy a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán megállapították, a 76 éves legendának koszorúér-szűkülete van.

„Szépen javult édesapám állapota az utóbbi napokban, látszik rajta, hogy sokkal jobban érzi magát, és az orvosok is megnyugtató információkkal szolgáltak – idézi a Blikk ifjabb Mészöly Kálmánt. Azt mondták, a tüdőgyulladásból már majdnem teljesen sikerült kigyógyulnia. A laborleletek azt igazolják, hogy az ezt okozó baktérium már nincs a szervezetében. Láza sincs, így néhány nap további rehabilitáció után remélhetőleg hazatérhet.”

„Egyelőre nincs napirenden a műtét, ha hazatér és megerősödik, majd idővel lesz egy újabb vizsgálat, amely megállapítja, kell-e műteni vagy anélkül is kezelhető a probléma
– folytatta Mészöly Kálmán idősebb fia. – Apu nagyon szeretne már kijönni a kórházból, nem bírja ezt a bezártságot, hogy egy helyben kell lenni. Mindig is örökmozgó volt, ezért sokat zsörtölődik a fekvés miatt, de ő már csak ilyen. Szerencsére azért a jó kedélye sem hagyta el, hiszen a nővérekkel és velünk is viccelődik. Az ugratások nem maradnak el, ez is jelzi, hogy tényleg jobb a közérzete és a hangulata. A feleségének, Gyöngyikének köszöni elsősorban a gyors gyógyulását, hiszen mindig mellette van, lelkesíti, gondoskodik róla, ez a szeretet erőt ad neki, csodálatos a kapcsolatuk.”