Dalic: Nem könnyű, de nem is nehéz a csoportunk
A szlovák kapitány a magyar meccset várja igazán
Csak az azeriek ellen pozitív a magyar mérleg
Hányadikként zár a válogatott a selejtezőben? – szavazás
Horvátország kiemelkedik, a többi csak rajtunk múlik – Rossi

Marco Rossi szövetségi kapitány csapata – amely a vasárnapi dublini sorsoláson az E-csoportba került a világbajnoki ezüstérmes horvátok, valamint a szlovákok, a walesiek és az azeriek mellé – a walesiek elleni, idegenbeli összecsapással zárja a kvalifikációt november 19-én – olvasható a magyar szövetség oldalán.

Az Eb-selejtező a megújuló kvalifikációs szabályok miatt mindössze nyolc hónapig tart. Az öt ötcsapatos és öt hatcsapatos csoportból az első két-két helyezett jut ki a kontinensviadalra, amelynek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest. A magyar fővárosban három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor.

A selejtezőt követően a kijutásról lemaradó csapatok közül a Nemzetek Ligájában elért helyezések alapján további 16 válogatottnak lesz esélye kiharcolni az Eb-részvételt a rájátszásban, közülük négyen lesznek résztvevői az Európa-bajnokságnak.

A magyar válogatott 2019-es Eb-selejtezőinek időpontjai:
március 21., 20.45: Szlovákia–Magyarország
március 24., 18.00: Magyarország–Horvátország
június 8., 18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
június 11., 20.45: Magyarország–Wales
szeptember 9., 20.45: Magyarország–Szlovákia
október 10., 20.45: Horvátország–Magyarország
október 13., 18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
november 19., 20.45:
Wales–Magyarország

A 2020-AS EB-SELEJTEZŐK CSOPORTBEOSZTÁSA
 A-CSOPORT
B-CSOPORTC-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
AngliaPortugália
Hollandia
SvájcHorvátország
CsehországUkrajnaNémetország
Dánia
Wales
Bulgária
Szerbia
Észak-Írország
ÍrországSzlovákia
MontenegróLitvánia
ÉsztországGrúzia
MAGYARORSZÁG
KoszovóLuxemburg
Fehéroroszország
Gibraltár
Azerbajdzsán
 F-CSOPORTG-CSOPORTH-CSOPORTI-CSOPORT
J-CSOPORT
Spanyolország
Lengyelország
FranciaországBelgium
Olaszország
SvédországAusztriaIzlandOroszországBosznia-Hercegovina
Norvégia
IzraelTörökország
Skócia
Finnország
RomániaSzlovénia
AlbániaCiprusGörögország
FeröerMacedóniaMoldovaKazahsztán
Örményország
Málta
LettországAndorraSan Marino
Liechtenstein