Koszorúzással és konferenciával emlékeztek a 100 éve született Zakariás Józsefre

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2024.03.05. 17:48
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is lerótta kegyeletét kedden Zakariás József mellszobránál (Fotó: Dömötör Csaba)
Sport- és klubvezetők egyaránt lerótták kegyeletüket a száz éve született Zakariás József mellszobránál Budafokon, ahol emlékkonferenciát is rendeztek kedden.

 

Méltóképpen emlékeztek meg a száz éve, 1924. március 5-én született Zakariás Józsefről, az Aranycsapat legendás futballistájáról a Budafokon a Zakariás Edzőközpont előtt felállított mellszobránál. A virágokat Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke, Karsay Ferenc, Budafok-Tétény, illetve Básthy Béla, Kőszeg polgármestere, valamint a 35-szörös válogatott fedezet lánya, Zakariás Ágnes helyezte el. Természetesen lerótták kegyeletüket az MLSZ és az MTK képviselői, valamint a Budafoki MTE vezetői, Jakab János tiszteletbeli elnök, Vizi Sándor ügyvezető elnök, Kiss Norbert ügyvezető és persze az NB II-ben szereplő csapat labdarúgói. Grosics Gyula, Lantos Mihály, Bozsik József és Buzánszky Jenő leszármazottjai is megjelentek az eseményen.

A századik évforduló apropóján kiemelt programnak számított a koszorúzást követő, Múltunk és jelenünk a jövőnk címmel rendezett emlékkonferencia, amelyet Schmidt Ádám köszöntője vezette fel. Az esemény fénypontja Dénes Tamás újságíró előadása volt, aki Zakariás József pályafutásáról olyan, eddig sokak számára ismeretlen sztorikkal is szolgált, amelyek szertefoszlattak a játékossal kapcsolatos legendákat.

Zakariás Ágnes (Fotó: Dömötör Csaba)

„Édesapám nyugodt, de nyüzsgő személyiség volt − mondta érdeklődésünkre a legendás fedezet lánya, Zakariás Ágnes. – Bízott mindenkiben, s benne is bízhattak a játékostársai. Ha csak tehette, segített az embereken. Budafokon éltünk, s emlékszem, akkor még mosóteknőt is csak nehezen lehetett beszerezni. Édesapám megtette, hogy elment a lakóbizalmihoz, s kérte, szerezzen az egyik budafoki polgárnak mosóteknőt. Mindig büszke volt magyarságára, sohasem jutott eszébe, hogy elhagyja hazáját. Örömmel töltött el a megemlékezés és az azt követő emléknapi konferencia.”

Budafok-Tétény és a Budafoki MTE büszke a száz éve született labdarúgóra, a klub irányítói szeretnék, hogy a nagy előd pályájának megismerése révén a példája ott lebegjen a szemük előtt. A helyiek hamarosan Zakariás-tornát rendeznek, amelyre kárpát-medencei magyar csapatokat hívtak meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik