U21-es válogatott: Felkészülten várhatjuk az Eb-selejtezőt – Hegyi Krisztián

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2023.06.21. 11:52
null
Hegyi Krisztián szerint felkészülten várhatja a szeptemberben kezdődő Európa-bajnoki selejtezőt a magyar U21-es válogatott (Fotó:
Hegyi Krisztián magabiztos védéseivel és a védőmunkát is segítő játékával a magyar csapat legjobbja volt az Izland elleni, 1–0-ra elveszített felkészülési mérkőzésen – a fiatal futballista lapunknak beszélt a vereség okairól, az erősödő U21-es csapatról, valamint a jövőjéről a West Hamben.

Európai kupagyőzelem után két U21-es válogatott meccs: így zárult Hegyi Krisztián 2022–2023-as idénye. A Premier League-klubok utánpótláscsapatainak fenntartott Premier League 2-ben 11. helyen végző West Ham United U21-es együttesében alapember volt, a magyar U21-es válogatotthoz hasonlóan többször is csapatkapitányként léphetett pályára. A West Ham felnőttcsapatának Fiorentina elleni Európa-konferencia-liga diadala óta európai kupagyőztesnek is vallhatja magát, ugyanis többször is a kispadon figyelhette a „kalapácsosok” menetelését. Ugyanakkor David Moyes menedzser az első körös Ligakupa-búcsú és három Premier League-találkozó alkalmával is Alphonse Areola vagy Lukasz Fabianski helyetteseként számolt vele. Úgy tűnt, az őszi U21-es Európa-bajnoki selejtezőre hangolódás tökéletesen alakul a kapusnak: Szlovákia ellen nem kapott gólt (1–0-ra győzött a Gera Zoltán vezette korosztályos csapat a ferencvárosi Lisztes Krisztián góljával), ám Izland a 92. percben szerzett találattal – amely egyben a végeredmény is lett – belerondított a kapus kiemelkedő teljesítményébe is. A hétfői, Izland elleni találkozó után beszélgettünk a játékossal.

– Miért nem sikerült kapott gól nélkül lezárni a mérkőzést?
– Megnehezítette a dolgunkat, hogy az utolsó tizenöt percben eggyel kevesebben voltunk Kovács Barnabás kiállítása miatt. Izland sokat birtokolta a labdát addig is, de a hajrában jobban beszorított minket a kapunk elé, és az utolsó beadást nem tudtuk elfejelni, és ezt sajnos kihasználta az ellenfelünk. Meg kell említenem, hogy a második fél­időben nagyon jól játszott Izland, és azt is el kell ismernünk, hogy megérdemelten győzött.

– Változtat az utóbbi hónapok nagyszerű szereplésének megítélésén a vereség?
– Nem hiszem, hogy változtatna, nyolc mérkőzés van mögöttünk, hatot megnyertünk, nem kaptunk sok gólt, tehát a védekezésünk összességében jó volt. Egyes mérkőzéseinken a támadójátékunkkal is elégedettek lehettünk, Ciprus ellen például szereztünk öt gólt. Jó úton haladunk, az Izlandtól elszenvedett vereség nem változtat az utóbbi időszak megítélésén, és felkészülten várhatjuk az Európa-bajnoki selejtezőket ősszel. Nagyon jó társaság alakult ki a válogatotton belül, szerencsére mindenki jóban van mindenkivel. Gera Zoltán olyan játékosokat hív be a válogatottba, akik saját magukat a második helyre helyezik, miközben a csapatért mindent megtesznek.

– Gera Zoltán az együttesen belüli vezéregyéniségek között emlegette önt is a mérkőzést követően: egyetért ezzel?
– Igen, próbálok mindenkinek segíteni, irányítani hátulról. Kapusként jobban átlátom a pályán zajló eseményeket, mint az előttem játszó csapattársaim, így ez valamilyen szinten elvárás is tőlem. Remélem, valóban segítek ezzel, és jó megoldásokat is választok.

– Milyen különbséget tapasztal a Pre­mier League 2 és egy utánpótlás-válogatott mérkőzései között?
– A Premier League 2 irama jóval gyorsabb, és kevésbé hangsúlyosak a párharcok. Ennek oka, hogy az U21-ben nagyrészt velünk egykorú futballistákkal találkozunk, míg Angliában sok fiatalabb játékost is neveznek a csapatok, így ott a játék más elemei érvényesülnek.

– Tudja már, hogy a West Hamben vagy esetleg máshol, kölcsönben folytatja a pályafutását?
– Hosszú idény volt, és bár most kis pihenés következik, jelen pillanatban nem tudom megmondani, pontosan mennyi ideig tart. Erről is és a jövőmről is egyeztetnem kell a klubommal, sajnos még fogalmam sincs, hol folytatom.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik