U17: nemzetközi csapat a magyar ifiválogatott

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.10.16. 09:58
null
Fenyő Noah Gábriel (jobb oldali sötét mezes) a Tottenham ellen lépett pályára az elmúlt napokban (Fotó: Getty Images)
A Barcelona és az Eintracht Frankfurt is ad játékost a magyar U17-es labdarúgó-válogatottba, amely vasárnap Spanyolország ellen játszik felkészülési mérkőzést Balmazújvárosban. 



Különleges sorsok, érdekesnek tűnő pályafutások – formálódik az U17-es válogatott. Mint arról beszámoltunk, a korosztályos magyar válogatott felkészülési tornán vesz részt házigazdaként: csütörtökön 3–3-as döntetlent ért el Portugália ellen, vasárnap 18 órától Balmazújvárosban Spanyolország ellen lép pályára, szerdán Debrecenben pedig Hollandia következik.

Az első összecsapás előtti percekben érkezett a kerethez két játékos, de nem azért, mert elkéstek. Harangi Aiden és Fenyő Noah Gábriel az Eintracht Frankfurt játékosa, és mindketten ott voltak csapatuk ifjúsági BL-mérkőzésén Londonban a Tottenham ellen, amelyet a német csapat 0–2-ről 3–2-re megnyert, Fenyő Noah Gábriel kezdőként egy félidőt játszott. A BL-meccs után utaztak Debrecenbe, és a spanyolok ellen már jó eséllyel ott lesznek a pályán. Harangi Aiden édesapja, Harangi Péter korábban volt a Békéscsaba és a Debrecen játékosa, fia már az Egyesült Államokban született; édesanyja amerikai, így az amerikai korosztályos válogatottban is szerepelhet, mi több, már keresték onnan is – vasárnap azonban a magyar csapatban játszik.

Könnyen lehet, hogy a magyar kaput a Barcelona játékosa őrzi, éppen a spanyolok ellen. Yaakobishvili Áron édesapja grúz, édesanyja magyar, itt született, a Baráti Bőrlabda FC-ben kezdett futballozni két évvel idősebb bátyja, a 2004-es születésű Antallal együtt, majd Angyalföldön, az ASI-ban játszottak, onnan az MTK igazolta le őket. 2017-ben a család Spanyolországba költözött, és az Atletic Sant Just nevű klubban folytatták. A tehetségükre ott is felfigyeltek, a ma már 18 éves Antalt a Girona, Áront az FC Barcelona szerződtette – mindketten tagjai a magyar korosztályos válogatottnak.

A MAGYAR U17-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Lehoczki Bendegúz (Puskás Akadémia), Yaakobishvili Áron (FC Barcelona), Radnóti Dániel (Ferencváros)
Védők: Lengyel Noel (Főnix), Ásványi Domonkos (Puskás Akadémia), Umathum Ádám (Puskás Akadémia, Kubicsek Levente (Puskás Akadémia), Kaczvinszki Dominik (Bp. Honvéd), Kun Olivér (Puskás Akadémia), Hornyák Csaba (DVSC)
Középpályások: Kern Martin (Puskás Akadémia), Harangi Aiden (Eintracht Frankfurt), Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt), Balabás Bence (Austria Wien), Bagi Ádám (Ferencváros), Galántai Tamás (Torino), Girsik Attila (Vasas)
Támadók: Molnár Csaba (Vasas), Varga Zétény (Ferencváros), Katona István (Illés Akadémia), Cserkuti-Németh Olivér (Mol Fehérvár), Földi Gergő (MTK Budapest), Balogh Zsombor (Bp. Honvéd-MFA)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik