Válogatott: „Nagyon jó csapatok játszanának velünk edzőmeccset”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.05. 11:29
null
Nagyon jó csapatok akarnak megmérkőzni a magyar válogatottal (Fotó: Szabó Miklós)
Szabó Gergő, a magyar labdarúgó-válogatott sajtófőnöke volt a Sport Tv Mai helyzet című műsorának vendége. Elmondta, az elmúlt időszaknál többen, és nagyon jó csapatok is megkeresték az MLSZ-t, hogy szeretnének felkészülési meccset játszani a következő időszakban a nemzeti csapatunkkal. Ha nem sikerül megegyezni, az UEFA jelöl ki kötelezően ellenfelet. Georges Leekens az U21-eseket is figyeli.

Január 24-én sorsolják a 2018 őszén induló Nemzetek Ligája-sorozat csoportjait. Az NL-nek óriási jelentősége van, hiszen ebből a sorozatból is kvalifikálhatja magát a válogatott az Eb-re. Nemzeti csapatunk a C-ligában szerepel, itt három négyes és egy hármas csoportot sorsolnak ki. Ha a háromcsapatos csoportba kerülünk, akkor csak két ellenfelet kapunk, ebben az esetben a felszabaduló két játéknapon kötelező jelleggel barátságos (felkészülési) mérkőzést kell játszani. „Kötelező jelleggel játszania kell mindegyik csapatnak ott is. Olyan nincs, hogy valamelyik szövetség azt mondja, hogy nem tudott ellenfelet szerezni. Ebben az esetben az UEFA belép, és kötelező jelleggel gyakorlatilag kijelöl egy ellenfelet a csapat számára barátságos mérkőzésre” – árulta el Szabó Gergő a Sport Tv Mai helyzet című műsorában.

A sajtóban megjelent, hogy Uruguay is szóba jöhet ellenfélként felkészülési mérkőzésen. „Amíg nincs meg a Nemzetek Ligája-sorsolás, s nem tudjuk, hány mérkőzésünk lesz ebben a sorozatban, addig nincs értelme arról beszélni, hogy a 2018-as évben a nem tétmérkőzéseken milyen csapatok ellen léphetünk pályára – mondta a sajtófőnök. – Nagyon sok megkeresés érkezik az MLSZ-hez a magyar válogatottal kapcsolatban, nagyon jó csapatok is szeretnének velünk játszani. Úgy tűnik, a tavalyelőtti Eb-szereplésünket és az ott nyújtott teljesítményünket nem felejtették el. De természetesen a többi szövetség is úgy van vele, hogy még nem tudja pontosan a válogatottja programját, mert a Nemzetek Ligájával kapcsolatban még nagyon sok a kérdőjel. Vannak tapogatózások, megkeresések, még nagyon jó csapatoktól is. Mondhatom, hogy több szövetség keresett meg minket az utóbbi időszakban, mint korábban, de egyelőre mindenki csak tapogatózik a másiknál.”

Georges Leekens első tapasztalatai is szóba kerültek: „Mindenkivel beszélt már, aki a válogatott háza táján dolgozik, mert szeretett volna mindenkit minél jobban megismerni. Nyitott szemmel és füllel jár, amikor itt van. A téli szabadsága után a jövő hét elején tér vissza. Elég sok részletet megismert, elég sok dolgot tud, de továbbra is azt mondja, hogy még az információgyűjtés időszakát éli. Harcos együttest szeretne, nem egy csapatkapitányt akar a pályán látni, hanem sokkal többet. Olyan játékosokat, akik viszik a hátukon a csapatot, harcolnak, küzdenek, és olyanokat, akik hisznek magukban, és elhiszik, hogy el tudják érni azt a célt, amit mindannyian szeretnénk. Hogy a Nemzetek Ligájában és később az Eb-selejtezők során is jól szerepeljen a csapat. Ahogy ő is mondta: ha egyszer sikerült, miért ne sikerülhetne újra?”

Hosszú távon gondolkozik, az U21-esekkel is beszélgetett például, és elmondta, hogy figyeli mindegyiküket. Aki jól teljesít, fejlődik és odateszi magát, arra mindenképpen számít a jövőben. Azt gondolom, hogy most olyan nagy változás az elérhető játékosokat illetően nincs, mint mondjuk az Eb után volt. Ő már úgy érkezett ide, hogy tudta, kik azok a labdarúgók, akik már nem állnak a rendelkezésére, illetve Gera Zoltán az, aki még a rendelkezésére állhat. Ha jól tudom, Zoli már felépült a sérüléséből, és megkezdi a teljes értékű edzéseket is, legalábbis nagyon bízunk ebben. Ő lehet az, aki eddig nem állhatott a válogatott rendelkezésére, de most adott esetben, ha Georges Leekens számít rá, visszatérhet” – fogalmazott Szabó Gergő.

A MAGYAR VÁLOGATOTT 2017-ES MÉRKŐZÉSEI
Márc. 25. (szombat), 20.45: Portugália–Magyarország 30 (vb-selejtező)
Jún. 5. (hétfő), 20.30: Magyarország–Oroszország 0–3 (felkészülési)
Jún. 9. (péntek), 20.45: Andorra–Magyarország 1–0 (vb-selejtező)
Aug. 31. (csütörtök), 20.45: Magyarország–Lettország 3–1 (vb-selejtező)
Szept. 3. (vasárnap), 20.45: Magyarország–Portugália 0–1 (vb-selejtező)
Okt. 7. (szombat), 20.45: Svájc–Magyarország 5–2 (vb-selejtező)
Okt. 10. (kedd), 20.45: Magyarország–Feröer 1–0 (vb-selejtező)
Nov. 9. (csütörtök), 20.00: Luxemburg–Magyarország 2–1 (felkészülési)
Nov. 14. (kedd), 20.15: Magyarország–Costa Rica 1–0 (felkészülési)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik