Futsal: a válogatott négy góllal kikapott a horvátoktól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.01. 21:17
A magyar futsalválogatott 4–0-s vereséget szenvedett Horvátországtól a Zalaegerszegen rendezett keddi felkészülési mérkőzésen.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a hazaiak kifejezetten rosszul kezdték a találkozót, ugyanis az ötödik percben már kétgólos hátrányban voltak, ami a szünetig háromra nőtt. A második félidőben a magyarok lehozták a kapust, hogy létszámfölényben támadhassanak, de egy eladott labdát újabb találattal büntettek meg a vendégek.

A két csapat szerdán 19 órától ismét megmérkőzik egymással.

A két csapat szerdán 19 órától ismét megmérkőzik egymással.

„Teljesen megérdemelten nyertek a horvátok. Az első percekben sikerült vezetést szerezniük, és onnantól nagyobb önbizalommal játszhattak, nekünk pedig futnunk kellett az eredmény után. Ellenfelünk nagyszerű játékosokkal rendelkezik, akik erős nyugati bajnokságokban szerepelnek, és ez látszott a játékukon. Hiányérzetem van, amiért nem sikerült gólt szereznünk, és igazán nagy helyzetből sem tudtunk sokat kialakítani, ezen még dolgoznunk kell, támadásban ugyanis hiányzott a minőség a csapatból” – nyilatkozta a mérkőzés után Sito Rivera szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

FUTSAL, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Zalaegerszeg.
Magyarország–Horvátország 0–4 (0–3)
Magyarország:
Tóth Gyula – Németh Péter, Szeghy Szabolcs, Harnicsh Ákos, Dróth Zoltán
Cserék: Matkovics Gábor, Tatai József, Klacsák Bence, Varga Csaba, Vas Ádám, Dávid Richárd, Komáromi Péter, Rábl János, Gál István

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik