Válogatott: a meccs előtt dől el, Dzsudzsák és Juhász játszik-e

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.11. 19:46
null
Megvolt az utolsó edzés, Magyarországon, Geráék holnap elindulnak Finnországba (Fotó: mlsz.hu)
Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland sem teljesen egészséges, ma is megvizsgálta őket a válogatott orvosi stábja, és egyelőre egyikük szereplése sem száz százalékig biztos a szombati Eb-selejtezőn – olvasható az mlsz.hu-n.

Csütörtök délelőtt családi napot tartott a válogatott, a játékosok családtagjai látogattak Telkibe, hogy egy kellemesen, a szerettek körében eltöltött szabadidő oldja az edzőtáborozás monotonitását. Ezt követően taktikai megbeszélés szerepelt a programban, majd délután edzést tartott Dárdai Pál szövetségi kapitány.

A frissítő jellegű gyakorláson elsősorban a védekezést és a rögzített szituációknál kért feladatokat vették át a játékosok.

A sérüléssel bajlódó Dzsudzsák Balázst és Juhász Rolandot ma is megvizsgálta az orvosi stáb. Egyelőre egyikük szereplése sem biztos száz százalékig (mi úgy tudjuk, utóbbi vállalja a játékot) a finnek elleni Eb-selejtezőn, pénteken derül ki, hogy számíthat-e játékukra a szövetségi kapitány.

A válogatott pénteken 8.45-kor repül Helsinkibe, kora délután foglalja el szálláshelyét, majd ebéd és pihenő után 16.30-tól kerül sor a meccs előtti hivatalos sajtótájékoztatóra a szombati találkozó helyszínén, az Olimpiai Stadionban. 17 órától a szombati mérkőzés előtti utolsó edzésen vesz részt a csapat..

EB-SELEJTEZŐ, F-CSOPORT (JÚNIUS 13.)
Finnország–MAGYARORSZÁG, 18.00 (Tv: Duna)
Feröer–Görögország 20.45
Észak-Írország–Románia 20.45

A SELEJTEZŐCSOPORT TELJES PROGRAMJA IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ!

AZ ÁLLÁS
1. Románia 5 4 1 7–1 +6 13
2. Észak-Írország 5 4 1 8–4 +4 12
3. MAGYARORSZÁG 5 2 2 1 4–3 +1 8
4. Finnország 5 1 1 3 5–7 –2 4
5. Feröer 5 1 4 2–7 –5 3
6. Görögország 5 2 3 1–5 –4 2

 

MAGYARORSZÁG KERETE A FINNEK ELLENI EB-SELEJTEZŐRE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Bolton – Anglia), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Fulham – Anglia)
Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia FC), Forró Gyula (Újpest FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Juhász Roland (Videoton), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Lang Ádám (Győri ETO FC), Leandro (Omonia Nicosia – Ciprus), Szélesi Zoltán (Puskás Akadémia FC), Szolnoki Roland (Videoton), Vanczák Vilmos (Sion – Svájc)
Középpályások: Gera Zoltán (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Pécsi MFC), Simon Ádám (Videoton), Stieber Zoltán (Hamburg – Németország), Tőzsér Dániel (Watford – Anglia)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva – Oroszország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Nikolics Nemanja (Videoton), Priskin Tamás (Győri ETO FC), Simon Krisztián (1860 München – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

Biztonsági tartalékok: Böde Dániel (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Salzburg – Ausztria), Koman Vladimir (Diósgyőri VTK), Rudolf Gergely (Győri ETO FC)

FINNORSZÁG 24 FŐS KERETE A MAGYAROK ELLENI EB-SELEJTEZŐRE
Kapusok:
Lukas Hradecky (Bröndby, dán), Niki Mäenpää (Venlo, holland), Henrik Moisander (FC Lahti)
Védők: Kari Arkivuo (Häcken, svéd), Jukka Raitala (Vestsjaelland, dán), Joona Toivio (Molde, norvég), Niklas Moisander (Ajax, holland), Markus Halsti (DC United, egyesült államokbeli), Thomas Lam (PEC Zwolle, holland), Sebastian Sorsa (HJK), Valtteri Moren (HJK)
Középpályások: Perparim Hetemaj (Chievo, olasz), Tim Sparv (Midtjylland, dán), Sakari Mattila (Alesund, norvég), Joni Kauko (FSV Frankfurt, német), Rasmus Schüller (HJK), Robin Lod (Panathinaikosz, görög), Roman Eremenko (CSZKA Moszkva, orosz)
Támadók: Kasper Hämäläinen (Lech Poznan, lengyel), Teemu Pukki (Bröndby, dán), Riku Riski (Rosenborg, norvég), Joel Pohjanpalo (Fortuna Düsseldorf, német), Tim Väyrynen (Viktoria Köln, német), Eero Markkanen (Real Madrid Castilla)


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik