Finn–magyar: a finnek két góllal kikaptak az észtektől – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.09. 19:59
null
A finn Joel Pohjanpalo (balra) és Joona Toivio légi csatája az észtek elleni meccsen (Fotó: mtv.fi/Jussi Nukari)
Nem jól sikerült a finn labdarúgó-válogatott főpróbája a mieink elleni szombati Eb-selejtező előtt, ugyanis Mixu Paatelainen csapata kedd este hazai pályán 2–0-ra kikapott az észtektől felkészülési mérkőzésen.
FÉLIG HOLLAND VÉDŐ MUTATKOZOTT BE A FINNEKNÉL
Boris Rotenberg mellett ezen a mérkőzésen mutatkozott be a finn válogatottban Thomas Lam is. A PEC Zwolle 21 éves védője – akinek holland az édesapja – végig a pályán volt.

A Turkuban megrendezett felkészülési mérkőzésen egy korábbi finnországi észt légiós okozta a hazaiak vesztét. A korábban az Inter Turkuban és a KuPs-ban is megforduló Ats Purje a 28. percben éles szögből mattolta Niki Mäenpäät, akinek a bal keze alatt, illetve lába mellett csorgott a kapuba a labda. Hasonló finn kapusteljesítményt szombaton is szívesen látnánk, ám az utóbbi mérkőzéseken nem Mäenpääval, hanem Lucas Hradeckyvel kezdődött az északi válogatott összeállítása, és könnyen lehet, hogy a magyar csapat ellen is ő véd.

A szünetben hármat cserélt a finn válogatott – nem tért vissza a pályára a szentpétervári születésű Boris Rotenberg sem, aki 29 évesen most debütált a nemzeti csapatban –, a de a friss emberekkel sem lett eredményesebb, hiába birtokolta többet a labdát. Purje ellenben másodszor is beköszönt, a Kalju 29 éves támadója egy bal oldali beadás után fejjel volt eredményes az 57. percben. Több gól ezután már nem született, a finnek 2–0-s hazai vereséggel melegítettek a mieink elleni szombati selejtezőre, amely 18 órakor kezdődik Helsinkiben.

„Nem játszunk rosszul, de mindkét kapu előtt jobban kell koncentrálnunk – mondta Niklas Moisander, a finnek csapatkapitánya a turkui mérkőzés után. – Ez így nem mehet tovább! Frusztráló itt állni, és mindig ugyanúgy magyarázkodni.”

A finn szurkolók a találkozó után kifütyülték a válogatott játékosait, ami nem lepte meg Moisandert.

„Ha megnézzük a legutóbbi három selejtezőnket (három vereség), valamint a mai meccset, akkor nem csodálkozhatunk ezen – reagált a közönség reakciójára az Ajaxtól a nyáron a Sampdoriába igazoló 29 éves védő. – Tisztában vagyunk azzal, hogy jelenleg nagyon mélyen vagyunk.”
SALLÓI „KÉMKEDETT”
A találkozót a helyszínen tekintette meg Sallói István, a magyar válogatott stábjának tagja is, aki szerda este első kézből számolhat be személyes tapasztalatairól.

LABDARÚGÁS, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FINNORSZÁG–ÉSZTORSZÁG 0–2 (0–1)
Turku. 6107
néző. V: Kehlet (dán)
FINNORSZÁG:
Mäenpää – Rotenberg (Sumusalo, a szünetben), Toivio, Moisander (Halsti, 60.), Lam – Riski (Markkanen, 72.), Kauko (Pukki, a szünetben), Raitala, R. Eremenko, Hetemaj (Lod, 84.) – Pohjanpalo (Väyrynen, a szünetben). Szövetségi kapitány: Mixu Paatelainen
ÉSZTORSZÁG: Pareiko – Pikk, Jürgenson (Gussev, 90.), Klavan, Kallaste – Purje (Anier, 63.), Ar. Dmitrijev, Lindpere, Antonov (Vassiljev, 63.) – Zenjov (Al. Dmitrijev, 79.), Alliku. Szövetségi kapitány: Magnus Pehrsson
Gólszerző: Purje (28., 57.)
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Luxemburg–Moldova 0–0
Grúzia–Ukrajna 1–2


AZ ÉSZTEK ELSŐ GÓLJA



AZ ÉSZTEK MÁSODIK GÓLJA

EB-SELEJTEZŐ, F-CSOPORT (JÚNIUS 13.)
Finnország–MAGYARORSZÁG, 18.00 (Tv: Duna)
Feröer–Görögország 20.45
Észak-Írország–Románia 20.45

A SELEJTEZŐCSOPORT TELJES PROGRAMJA IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ!

AZ ÁLLÁS
1. Románia 5 4 1 7–1 +6 13
2. Észak-Írország 5 4 1 8–4 +4 12
3. MAGYARORSZÁG 5 2 2 1 4–3 +1 8
4. Finnország 5 1 1 3 5–7 –2 4
5. Feröer 5 1 4 2–7 –5 3
6. Görögország 5 2 3 1–5 –4 2


A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Bolton – Anglia), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Fulham – Anglia)
Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia FC), Forró Gyula (Újpest FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Juhász Roland (Videoton), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Lang Ádám (Győri ETO FC), Leandro (Omonia Nicosia – Ciprus), Szélesi Zoltán (Puskás Akadémia FC), Szolnoki Roland (Videoton), Vanczák Vilmos (Sion – Svájc)
Középpályások: Gera Zoltán (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Pécsi MFC), Simon Ádám (Videoton), Stieber Zoltán (Hamburg – Németország), Tőzsér Dániel (Watford – Anglia)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva – Oroszország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Nikolics Nemanja (Videoton), Priskin Tamás (Győri ETO FC), Simon Krisztián (1860 München – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

Biztonsági tartalékok: Böde Dániel (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Salzburg – Ausztria), Koman Vladimir (Diósgyőri VTK), Rudolf Gergely (Győri ETO FC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik