Válogatott: „Mindenki temet minket, mondván, ennyit érünk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.08. 15:35
Varga József, a magyar labdarúgó-válogatott középpályása szerint bőven lesz még esélyük az Észak-Írország elleni Eb-selejtezőben elhullajtott pontokat visszaszerezni.

Mint ismert, a magyar válogatott Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedett Észak-Írországtól vasárnap este az Üllői úton. Mint ismert, a magyar válogatott Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedett Észak-Írországtól vasárnap este az Üllői úton.

„Nem erre készültünk, hanem arra, hogy győzelemmel kezdjük a selejtezőket, ezért most mindannyian nagyon keserűek vagyunk. Küzdelmes meccs volt, de végig azt éreztem, nyerni tudunk. Aztán az utolsó negyedórában jött a sokk. Borzasztó volt megélni, hogy a figyelmetlenségünk gólokat eredményezett, pedig létszámban megvoltunk mindkétszer, mégis hibáztunk. Belül éreztük, hogy jobb csapat vagyunk, ha viszonylag későn is, de megszereztük a vezetést, erre ahelyett, hogy megnyugodtunk volna, hagytuk őket felállni. Az említett bakik mellett az is csalódást keltett, hogy támadásban nem voltunk eléggé kreatívak, ennek ellenére a győzelemben mindenki hitt közülünk" – értékelt Varga József a haon.hu-nak.

Most mindenki temet bennünket és legyintenek ránk, mondván, ennyit érünk. Hosszú a selejtezősorozat, bőven vannak még meccsek és lesz lehetőségünk a most elhullajtott pontokat visszaszereznünk. Körbeverések is biztosan lesznek, például Románia vasárnap nyert Athénban a görögök vendégeként, erre azért kevesen számítottak. Sajnáljuk, hogy vereséggel kezdtük a szereplést és csalódást okoztunk a szurkolóknak. Nincs mese, a következő mérkőzéseken meg kell mutatnunk, ennél többet tudunk és igenis van még esély a jó szereplésre. Ki kell elemeznünk, milyen hibák vezettek a vasárnapi sikertelenséghez és javítanunk kell a teljesítményünkön. Bízom benne, hogy tudunk még örömet szerezni az értünk szorítóknak” – tette hozzá a debreceni középpályás.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik