FIFA: rontottunk, de megelőztük a románokat a ranglistán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.11. 10:51
null
Komanék egy helyet rontottak a márciusi döntetlenekkel (Fotó: Szabó Miklós – archív)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség közzétette a legfrissebb világranglistáját, amelyen a magyar válogatott egy helyet rontva a 33. helyen áll. A képzeletbeli dobogón továbbra is ugyanaz a sorrend: Spanyolország vezet Németország és Argentína előtt.

Mint ismert, Egervári Sándor csapata két döntetlennel zárta a márciusi világbajnoki selejtezőket: előbb a románokkal ikszeltünk (2–2) a Puskás Ferenc Stadionban, majd Törökországban játszottunk 1–1-es döntetlent.

BRAZÍLIA TÖRTÉNELMI MÉLYPONTON
Az ötszörös világbajnok Brazília mindössze a 19. helyen található a ranglistán, ami történelmi mélypontot jelent a dél-amerikai válogatott számára, hiszen sohasem volt még ennyire hátul a rangsorban.

Mindez történik tizennégy hónappal a következő világbajnokság kezdete előtt, amelynek a házigazdája Brazília...

Ezzel a mieink egy helyet visszacsúsztak, de így is megelőzték az egy hónappal ezelőtt még előttünk álló Romániát, amelynek három helyezésébe került a budapesti döntetlen és a Hollandia elleni vereség. A 33. helyen álló magyar csapat tehát most éppen a 34. románok előtt áll, amely válogatott ellen sorsdöntő vb-selejtező vár ránk szeptemberben 6-án Bukarestben.

A többi világbajnoki selejtezős ellenfél közül a legerősebb hollandok a kilencedikek egy helyet rontva, míg Törökország a 44. Az észtek a 93., míg Andorra a 205. helyen áll.

A világ- és Európa-bajnok spanyolok megőrizték vezető helyüket Németország és Argentína előtt. A legnagyobb előrelépést Horvátország hajtotta végre az élcsoportban: szomszédunk a negyedik helyre lépett elő, míg Ecuador bekerült a top 10-be.

FIFA-VILÁGRANGLISTA
Hely Előző Ország Pont
1. (1.) Spanyolország 1538 pont
2. (2.) Németország 1428
3. (3.) Argentína 1292
4. (9.) Horvátország 1191
5. (7.) Portugália 1163
6. (6.) Kolumbia 1154
7. (4.) Anglia 1135
8. (5.) Olaszország 1117
9. (8.) Hollandia 1093
10. (11.) Ecuador 1056
11. (10.) Oroszország 1052
12. (13.) Elefántcsontpart 1008
13. (12.) Görögország 986
14. (15.) Mexikó 971
15. (14.) Svájc 967
16. (19.) Belgium 953
17. (16.) Uruguay 932
18. (17.) Franciaország 914
19. (18.) Brazília 909
20. (25.) Dánia 900
21. (23.) Bosznia-Hercegovina 896
22. (20.) Ghána 874
23. (22.) Chile 870
24. (21.) Svédország 838
25. (27.) Csehország 829
26. (24.) Mali 826
27. (28.) Montenegró 789
28. (33.) Egyesült Államok 779
29. (26.) Japán 773
30. (29.) Norvégia 760
31. (30.) Nigéria 757
32. (41.) Peru 752
33. (32.) MAGYARORSZÁG 749
34. (31.) Románia 746
35. (34.) Algéria 735
36. (43.) Venezuela 708
37. (48.) Ukrajna 675
38. (41.) Panama 663
39. (40.) Írország 662
40. (35.) Szerbia 659
41. (44.) Tunézia 647
42. (47.) Dél-Korea 644
43. (38.) Paraguay 643
44. (45.) Törökország 634
45. (36.) Zambia 632
46. (39.) Ausztrália 624
47. (53.) Costa Rica 606
48. (64.) Albánia 596
49. (71.) Wales 589
50. (50.) Burkina Faso 587
51. (46.) Bulgária 583
52. (49.) Honduras 581
53. (54.) Jamaica 564
54. (55.) Szlovákia 563
55. (56.) Szlovénia 560
56. (57.) Irán 538
57. (37.) Bolívia 537
58. (74.) Izrael 536
59. (104.) Egyenlítői-Guinea 535
60. (79.) Kamerun 533
61. (51.) Haiti 532
62. (60.) Dél-Afrika 530
63. (61.) Lengyelország 529
64. (52.) Közép-Afrika 528
65. (65.) Líbia 524
66. (59.) Üzbegisztán 521
67. (63.) Sierra Leone 517
68. (75.) Egyiptom 512
69. (62.) Fehéroroszország 502
70. (72.) Guinea 480
71. (79.) Ausztria 472
72. (67.) Togo 470
73. (92.) Izland 469
74. (77.) Marokkó 466
75. (57.) Zöld-foki-szigetek 464
76. (90.) Jordánia 462
77. (101.) Kongó 459
(66.) Skócia 459
79. (68.) Kanada 457
80. (75.) Gabon 450
81. (69.) Trinidad és Tobago 446
82. (87.) Finnország 444
83. (73.) Macedónia 441
84. (83.) Salvador 440
85. (81.) Kongói Demokratikus Köztársaság 435
86. (78.) Kuba 433
(88.) Új-Zéland 433
88. (82.) Szenegál 430
89. (98.) Egyesült Arab Emírségek 423
90. (84.) Örményország 421
91. (69.) Grúzia 417
92. (85.) Uganda 413
93. (89.) Észtország 411
94. (95.) Angola 401
(91.) Guatemala 401
96. (96.) Dominikai Köztársaság 396
(94.) Irak 396
98. (109.) Kína 388
99. (86.) Benin 381
100. (93.) Niger 362
101. (100.) Zimbabwe 349
102. (98.) Katar 346
103. (105.) Omán 344
104. (118.) Libéria 334
105. (103.) Új-Kaledónia 333
106. (107.) Mozambik 330
107. (112.) Etiópia 328
108. (106.) Szaúd-Arábia 324
109. (111.) Malawi 323
110. (108.) Lettország 322
111. (115.) Litvánia 316
112. (152.) Tádzsikisztán 312
113. (113.) Kuvait 311
(110.) Suriname 311
115. (102.) Észak-Korea 310
116. (119.) Tanzánia 305
117. (117.) Bahrein 291
118. (114.) Antigua és Barbuda 288
119. (97.) Észak-Írország 285
120. (116.) Azerbajdzsán 276
121. (119.) Saint Vincent és Grenadine-szigetek 271

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik