Az egység és az elszántság volt a kulcs - Egervári-blog

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2011.09.03. 16:45
null
Magyar öröm a svédek legyőzése után (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Svédország elleni Európa-bajnoki selejtezőn aratott 2–1-es győzelem után Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya blogbejegyzéssel jelentkezett a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján, amelyben többek közt a siker kulcsáról és a keretet alkotó nyertes mentalitású futballistákról beszélt, amely – véleménye szerint – a szakmai stáb részéről egy tudatos törekvés.

 

„Tizenhat év után sikerült ismét legyőzni a svéd válogatottat, és azt gondolom, ennek a győzelemnek az egység és az elszántság volt a kulcsa – kezdte bejegyzését Egervári Sándor. – A második félidőben voltak nagyon nehéz periódusaink, az egyenlítő gól után megtorpantunk, és ekkor egyértelműen fölénk kerekedett a svéd csapat. Látszott, hogy néhány játékosunk lábában nagyon kevés mérkőzés volt, ennek tudható be, hogy a második félidőben többen is elkészültek az erejükkel."

„Igyekeztünk gyors ritmusváltásokkal felpörgetni a játékot, és a csapat igazi erejét az mutatta meg, hogy a hajrában minden egyes futballista erőn felül teljesített, fáradtan is fel tudtak pörögni, és képesek voltak hosszú sprintekkel odaérni az ellenfél kapuja elé. Erre mondom én, hogy nyertes típusú labdarúgók alkotják a keretet, ami egy abszolút tudatos törekvés a szakmai stáb részéről, hiszen a kezdetektől figyeltünk arra, hogy olyan játékosok szerepeljenek a válogatottban, akikben meg van az a fajta győzni akarás, ami a svédek ellen jellemezte az egész csapatot. Néha nagy a nyomás rajtunk a keret összeállítását illetően, az ilyen mérkőzéseken azonban rendkívül fontosak a mentális összetevők, valamint az emberi értékek, amelyek a tudásbeli különbséget is kompenzálni tudják. Örömteli volt látni, hogy a válogatott holtfáradtan is győzelemre játszott, ennek az egyik remek példája a második gólunk is, a 90. percben Rudolf Gergelynek nem a befejezés volt a fő érdeme, hanem az, hogy egy hosszú sprint után odaért a beadásra, és megelőzte a védőket."

„A svédek voltak a meccs esélyesei, de a nagyobb tudást egységgel és elszántsággal el lehet tüntetni a pályán. Ez a közösség minden elismerést megérdemel, mert az ismert nehézségek ellenére tudott legyőzni egy masszív, jó erőkből álló svéd csapatot. Az utóbbi egy évben kialakult a csapat gerince, ez a meccs megmutatta, hogy vannak értékeink, és ha kvalitásban nem is érünk fel minden ellenfélhez, kiélezett helyzetekben az összes játékosra lehet számítani. Ezek a futballisták töretlenül hisznek magukban, nem adják fel az utolsó pillanatokban sem a küzdelmet, ezért válaszoltam azt többeknek, hogy a finnek és a svédek ellen a hajrában aratott siker legkevésbé sem a szerencse műve. Bízom benne, hogy ez a fajta hozzáállás még sok szép pillanatot okoz a szurkolók számára."

„Három nap múlva újabb nehéz feladat vár ránk, mostantól már a moldovaiak elleni meccsre koncentrálunk. Többen is kimerítették energiatartalékaikat, ezért a legfontosabb feladat, hogy minél jobban regenerálódjanak a játékosok. Lélektanilag sokat jelent a pénteki siker, és pozitívum, hogy az eltiltásból visszatérő játékosokkal frissíteni tudjuk a csapatot. Két mérkőzéssel a selejtezők vége előtt még van esélyünk a második hely megszerzésére a csoportban, és az a célunk, hogy ez az esély megmaradjon a moldovaiak elleni mérkőzés után is."

„Végezetül szeretném megköszönni a szurkolóknak a töretlen buzdítást, ezen a mérkőzésen valóban a csapat tizenkettedik tagjaként voltak jelen a stadionban, át tudták segíteni a játékosokat a holtponton, végig éreztünk, hogy teljes szívvel mellettünk állnak. Remélem, a jövőben is sikerül hasonló szép estéket okoznunk a számukra."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik