Egervári dilemmája: U21-es vagy felnőttválogatott?

Vágólapra másolva!
2010.07.26. 09:07
null
Egervári Sándor Gosztonyi Andrással is számolhat az Eb-selejtezőkön (Fotó: Mirkó István - archív)
Nem könnyű a szövetségi kapitány helyzete. Egervári Sándor fiatalítani akar, közben az U21-es válogatott jelentős feladatok előtt áll, nagy tétre menő meccseket vív. A fiatalok sok mindenre képesek, de egy biztos: nem lehetnek egyszerre két helyen.

Egervári Sándor talán maga sem gondolta volna, milyen nehéz feladatot vállalt el, amikor elfogadta Csányi Sándor felkérését, és szövetségi kapitány lett. A szakembernek már az első meccse nagy megméretés lesz, és nem csupán azért, mert Anglia ellen kell Londonban pályára lépnie az együttesnek, hanem mert a keret összeállítása sem egyszerű ügy.

Egervári Sándornak az augusztus 11-i mérkőzés az egyetlen felkészülési lehetősége az Európa-bajnoki selejtezőkre, vagyis ezen a meccsen mindenkinek szerepelnie kell, akivel később számolna, azoknak is, akik az utóbbi időben az U21-es válogatottban futballoztak. Csakhogy az Anglia elleni találkozó napján az utánpótláscsapat sorsdöntő mérkőzést játszik Bosznia-Hercegovinában. Ha ezen – és a további két meccsen – nyer Egervári egykori együttese, részt vehet a kontinensviadalon, és kvalifikálhatja magát a 2012-es olimpiára. Ehhez azonban a legjobbaknak nem a felnőttegyüttesben, hanem az utánpótlásban kell futballozniuk. Ördögi kör…

Eddig az volt a szokás, hogy ha ugyanazon a napon játszott felkészülési meccset az A-válogatott, amikor az U21-es tétre menő találkozót, minden fiatal az utóbbi együttesben szerepelt. Most azonban az angolok elleni meccsnek különösen fontos szerepe van, hiszen fel kell készülni a selejtezőkre.

„Ésszerű döntéseket kell hoznunk, hogy ne sérüljenek az U21-es válogatott érdekei, de a felnőttcsapat felkészülése kapcsán fontos labdarúgók szerepelhessenek a nagyok között – jelentette ki a szövetségi kapitány. – Pénteken jeleztem, hogy két-három futballistát érinthet ez a kérdés, már az angolok elleni meccsen is."

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN A HÉTFŐI NEMZETI SPORTBAN OLVASHAT!  

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik