Kezdőt ígértek, eddig padot kapott Fülöp

CH. G. A., P. Gy. L.CH. G. A., P. Gy. L.
Vágólapra másolva!
2007.01.31. 10:56
Tíz nap leforgása alatt valamennyi, Angliában – a Premiershipben és a The Championshipben – játszó magyar légióst meglátogatja a Nemzeti Sport riporterkettőse. A túra első, legészakibb állomása Sunderland volt, Fülöp Márton állomáshelye.
Fülöp Anglia harmadik legjelentősebb egyetemi városában bérel lakás
Fülöp Anglia harmadik legjelentősebb egyetemi városában bérel lakás
Fülöp Anglia harmadik legjelentősebb egyetemi városában bérel lakás
Fülöp Anglia harmadik legjelentősebb egyetemi városában bérel lakás

A másodosztály kilencedik helyén álló együttes időtlen idők óta veretlen Roy Keane irányításával. Jóllehet a kétszeres magyar válogatott Fülöpöt azzal a határozott ígérettel csábította az egykori manchesteri legenda, hogy stabil helye lesz a kezdő tizenegyben, egyelőre Darren Ward véd.

És amíg nem kap ki a csapat – kedden este is null-nullt játszott a Crystal Palace-szal -, addig nincs igazán ok a kapuscserére…

Marci a Sunderlandtől húsz mérföldre fekvő Durhamben, ebben a középkori ékszerdobozban, Anglia harmadik legjelentősebb egyetemi városában bérel lakást, meseszerű környezetben.

Az kanyargós, macskaköves utcácskákon ilyenkor, télvíz idején is sok a miniszoknyás, a papucsot, körömcipőt harisnya nélkül viselő diáklány, s bár napközben tíz fok van, mégiscsak beleborzong az ember az odahaza szokatlan látványba.

A Sunderland legtöbb játékosa itt, Durhamben lakik, ami tökéletesen érthető, hiszen a csapat „telephelye” egy nem igazán lélekemelő iparváros. A sporttelep, a Stadium of the Light, a Fény Stadionja viszont maga a csoda – főleg, ha figyelembe vesszük: második ligás klubról van szó.

Jó félház – 26 958 fizető néző – kíváncsi a Crystal Palace elleni mérkőzésre – nekünk, magyaroknak Király Gábor vendégjátékára. Az átlagos belépők 24 fontot (csaknem tízezer forintot) kóstálnak, bent, a büfében 2 font 80 penny egy korsó Foster’s sör. Az árszínvonalat nem is érdemes a magyarországihoz hasonlítani, mert beleőrülne az ember…

A játék színvonalába már nem őrülünk bele, semmi különös nem történik a 90 perc alatt, hacsak az nem, hogy az a semmi is kétszer akkora fordulatszám mellett történik, mint a magyar NB I meccsein.

A vége null-null, Király magabiztosan, hibátlanul véd, sajnos, Fülöpöt megint a padon hagyja Keane mester.

A légiós élet a festői Durhamben sem fenékig tejfel…

AZ ANGLIÁBAN LÉGIÓSKODÓ MAGYAR LABDARÚGÓKKAL KÉSZÍTETT HELYSZÍNI INTERJÚKAT A NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJÁK!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik