Sándor György álomgólt rúgott

BENKŐ GÁBOR, ZOMBORI ANDRÁSBENKŐ GÁBOR, ZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.03.31. 22:22
Címkék
Wladislaw Zmuda: A magyar együttesben nagyszerű labdarúgók szerepelnek, akik szép jövő előtt állnak.


Az első gólhelyzet a magyar gárda előtt adódott, Magasföldi József jobb oldali beadása után a berobbanó Andorka Péter centiméterekkel késett le a labdáról. Tízpercnyi játék után még közelebb került a gólszerzéshez a házigazda, a kapufa azonban kisegítette Radoszlav Cierzniakot, a vendégek kapusát. A folytatás is magyar fölényt hozott, ám az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. Valamivel több mint félórai futballt követően olyan gólt láthatott a közönség, amelyet a világ bármely stadionjában percekig zúgó tapssal jutalmaztak volna. Sándor György találatánál Csepelen is összeverődtek a tenyerek.
A szünet talán túlzottan sokáig tartott a magyar gárdának, ugyanis a Brozek ikerpár, Piotr és Pawel összjátéka után Fülöp Márton és a kapufa is kellett ahhoz, hogy az eredmény ne változzon. Továbbra is a lengyel együttes játszott mezőnyfölényben, és bizony a mérkőzésnek ebben a szakaszában nem lehetett olyan ritmusváltásos magyar akciókat látni, mint az első félidőben. Bántó volt a különbség magyar szempontból az első és a második játékrész között, és még azt sem lehetett állítani, hogy egy-egy kontratámadás legalább zavart okozott volna a lengyel kapu előterében. Ha pontozásos sportág lenne a labdarúgás, akkor ezt a 45 percet egyértelműen elveszítette volna a Róth-legénység, más kérdés, hogy a lengyel támadásokban nem volt igazi gólveszély.
A hajrában Kanta József kettőre növelte a magyar csapat előnyét, és az utolsó percben büntetőből esett lengyel találat már nem változtatott a tényen, a magyar csapat Skócia után Lengyelországot is legyőzte ebben az évben. ----
12. perc: Huszti a bal oldalról ívelte be szabadrúgásból a labdát. Középen Andorka ugrott a legmagasabbra, és a kapunak háttal állva, tíz méterről a jobb kapufára csúsztatta a labdát.
33. perc: Burkhardt veszítette el a labdát a lengyel tizenhatos előterében. A megszerzett labdával Andorka indult meg, majd kissé kisodródott, ezért jobbról sarokkal visszapasszolta azt a mélységből érkező Sándor elé, aki jobb lábbal, 11 méterről, kapásból a léc alá lőtte a labdát.
1–0
48. perc: A lengyel ikerpár, a Brozek testvérek játszottak össze. Piotr remekül indította fivérét, Pawelt, aki Józsi mellett jobbal, nyolc méterről kapura lőtt, de Fülöp bravúrral a jobb kapufára tolta a labdát.
61. perc: Pawel Brozek betört a balösszekötő helyén a tizenhatosra, majd 12 méterről ballal kapura emelte a labdát, ám az megpattant a kivetődő Fülöpön, majd végül Regedei szabadított fel.
66. perc: Magasföldi a jobb oldalról cselezett befelé, s mivel senki nem zavarta, ballal, 18 méterről, váratlanul kapura lőtt, de a labda egy méterrel a bal kapufa mellett elhagyta a játékteret.
73. perc: És megint az ikrek. Piotr Brozek balról adott középre, ahol Pawel Brozek 14 méterről, ballal, félfordulatból látványosan lőtte a kapu mellé a labdát.
86. perc: A csereként beállt Kanta József középen vitte fel a labdát, majd 22 méterről, jobb lábbal kilőtte a jobb alsó sarkot.
2–0
90. perc: Wojtkowiak tört be a magyar tizenhatosra, majd Virág buktatta őt, mire a bíró – jogosan – tizenegyest ítélt. A labda mögé Piotr Brozek állt, és jobbal, higgadtan a jobb sarokba helyezte azt.
2–1 ---- A nemzetközi labdarúgóéletben is elismert játékvezetőt küldött az UEFA erre a találkozóra. Csepelen ugyanis az a Michael Lubos fújta a sípot, aki a múlt héten a Real Madrid–AS Monaco Bajnokok Ligája-mérkőzés vezetőbírója volt.

Cseppnyi illetlenséggel vádolhatjuk azt a tucatnyi gátfutó leányt, akik a meccs előtt a pálya szélén edzettek, de a himnuszok alatt sem hagyták abba a szökdelést. Egy percre azért ők is vigyázzba állhattak volna…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik