London 2012: Lovassy a Tour sztárjaival járta be a pályát

Vágólapra másolva!
2012.07.26. 20:43
A múlt héten záruló Tour de France brit sztárjaival, a győztes Bradley Wigginsszel és a második helyezett Christopher Froome-mal, valamint az aranyesélyes sprinterrel, Mark Cavendish-sel együtt járta be a londoni olimpiai országúti mezőnyversenyének pályáját Lovassy Krisztián, a viadal egyetlen magyar kerékpáros-indulója.

„Most az egyszer lehetett végigtekerni a pályán a szombati verseny előtt” – mondta az MTI-nek Lovassy.

„Könnyebbre számítottam az előzetes videózás alapján, de nem vészes. Éppen a britekhez tudtam csapódni, Froome-mal ismertük egymást, öt éve klubtársam volt még Svájcban. Wigginsék elmondták, hol érdemes vigyázni, főleg a lejtős szakaszok a veszélyesek. Meg az is fontos, hogy az emelkedőket jó pozícióból kezdjük, nehogy leszakadjunk egy lassabb versenyző miatt.”

Megjegyezte, tekert velük egy dél-koreai is, aki ugyancsak volt a klubtársa, és a magyar bringáshoz hasonlóan nem lesz honfitársa a mezőnyben.

„Jó tudni, hogy vannak ismerősök, akikkel a hosszú viadal elején lehet mondjuk beszélgetni, és fejben kevésbé fáradhatok el...”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik