Bokszolóinknál ötször jártak a doppingellenőrök

Vágólapra másolva!
2012.07.13. 17:45
null
A szusszanásnyi szünet a tatai ringben (Fotó: Mirkó István)
A végéhez közeledik a londoni olimpiára kvótát szerző három magyar ökölvívó – Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) – felkészülése a tatai edzőtáborban. Az edzéseket irányító Kovács László, a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a három sportoló az igazi csúcsforma előtti állapotban van, és ha szükséges lenne, már be is tudnának mérni a súlyukba.

Utóbbihoz nagy segítséget nyújtanak azok az étkezési szakemberek, akik Tatán segítik az ökölvívók minél eredményesebb felkészülését. Mindhárman már öt-öt alkalommal adtak mintát a doppingellenőröknek, és ahogy a kapitány elárulta, még a táplálék-kiegészítőket is bevizsgáltatták, nehogy valami gond legyen London előtt vagy éppen az olimpia alatt.

Noha még majdnem két hét van az indulásig, a londoni olimpiára kvótát szerzett három magyar ökölvívó felkészülése lassan a végéhez közeledik. Az eddig elvégzett munkával elégedett Kovács László, a magyar ökölvívó válogatott szövetségi kapitánya is.

„Éppen ott tartunk a felkészülésben, ahol az eredeti tervek szerint tartani szerettünk volna, és örömmel mondhatom, hogy a fiúk apró sérülései is teljesen meggyógyultak, és valamennyien maximálisan terhelhetőek. Káté Gyula bal keze is rendben van, már teljes erőből tud ütni vele. Nagyon örülök annak, hogy a magyar ökölvívók közül sokan maguknak érezték a három fiú minél jobb felkészítését, és éppen ennek köszönhetően nap, mint nap remek kesztyűpartnerekkel készülhettek Londonra” – fogalmazott a kapitány.

Kovács László elmondta, a munkájukat ezúttal számos kiegészítő ág – például a Sportkórház Teljesítmény-diagnosztikai csoportja – is segítette, sőt a bokszolók étrendjének összeállításában jelentős szerepet játszottak a tatai táborban tartózkodó étkezési szakértők.

„Egy biztos, ennek köszönhetően szinte mindhárman már súlyban vannak, így fogyasztási gondokra egyikük sem hivatkozhat. A felméréseink szerint az igazi csúcsforma előtti állapotnál járnak a fiúk, bármikor élesíthetőek a küzdelemre” – folytatta a kapitány.

Természetesen maximálisan odafigyelnek arra, hogy tiltó listára került szer véletlenül se kerülhessen Varga, Káté vagy Harcsa szervezetébe.

„Még a sportolók táplálék-kiegészítőit is bevizsgáltattuk, semmit sem bíztunk a véletlenre. Mindhármukat eddig öt-öt alkalommal vizsgálták meg a doppingellenőrök, és mindannyiszor negatív lett az eredmény” – árulta el Kovács László.

Noha éppen lett volna alkalom élesben is kipróbálni kemény ellenfelek ellen, hol is tart a három olimpikon, az edzők az esetleges sérülésveszélyekre tekintettel egyiküket sem vitték ki Moszkvába, ahol a magyar válogatott az oroszokkal csapott össze.

„Nagyon kellemes csalódást okozott a csapat, és a londoni különítmény, valamint Bacskai Balázs nélkül nagyon jól helyt álltak az orosz válogatottal szemben. A találkozót ugyan 17:15 arányban elveszítettük, de rengeteg bíztató jelet láttam a magyar bokszolók teljesítményében” – értékelte a moszkvai csapattalálkozót Kovács László.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik